Visszaadta mind a 181 milliárdnyi ellopott kriptopénzt a Poly Network névtelen hackere

2021. augusztus 13. – 18:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Poly Network platformról lopott el 600 millió dollár (181 milliárd forint) értékű kriptopénzt egy névtelen hacker, majd gyakorlatilag hiánytalanul vissza is adta az egészet, írja a CNN.

Egy biztonsági rést talált az oldalon, így tudta ellopni a pénzt. Közvetlenül a lopás után a Poly Network levélben kérte a támadót, hogy juttassa vissza a pénzt, aminek eleinte csak a felét adta vissza. Akkor azzal érveltek, ha másért nem, adják vissza azért, mert ez az eddigi legnagyobb kriptolopás, ezért a bűnüldöző szervek nagyon komolyan veszik majd. Ennek a pénznek az egésze került most vissza a Poly Networkhöz.

A Poly Network csütörtökön posztolt a Twitterre az esetről, itt „Mr. White Hat”-nek nevezi a hackert, így hívják azokat az etikus hackereket, akik ugyan ellopják a pénzt, de csak a biztonsági hiányosságokat akarják ezzel felfedni, ezután vissza is utalják. Azt írták, a pénznek végül csak egy kis százaléka nem jutott vissza hozzájuk a lopás után, mert a kriptopénz-kibocsátó Tether befagyasztotta az összeget a hackelés után.

A hacker azt állította, mindvégig az volt a terve, hogy visszaadja a pénzt. A vállalat köszönetet mondott neki és megkérték, hogy továbbra is járuljon hozzá az iparág biztonságához. A pénzt egy olyan számlára helyezték át, amit a vállalat és a hacker közösen kezelnek.

„Engem _nem_ érdekel a pénz! A Poly Network működésének vakfoltjára rájönni életem egyik legjobb pillanata lenne”

– mondta a névtelen hacker.

A törvényszéki szakértők szerint a hacker nehezen tudta volna elkölteni az ellopott pénzt, ugyanis a tranzakciókat nyilvánosan rögzítik, emiatt a pénzmosás is nagy kihívás lenne.

A Poly Network decentralizált pénzügyi platformjának (DeFi) célja, hogy összekösse a különböző blockchaineket, hogy azok együtt tudjanak működni. A blockchain tulajdonképpen egy olyan főkönyv, amiben többek között a kriptovalutákhoz kapcsolódó adatokat tárolják. A technológiáról bővebben ebben a cikkben olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!