Húsmentes étlapra váltanak a Volkswagen wolfsburgi főhadiszállásának üzemi konyhájában

2021. augusztus 10. – 17:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Volkswagen híres kolbásza helyett hamarosan csak padlizsános burgereket és zöldségtálakat rendelhetnek majd az alkalmazottak az autógyártó wolfsburgi főhadiszállásának kantinjában, ahol a a nyári szünet után csak húsmentes ételeket fognak majd felszolgálni. Hannoverben már korábban átálltak a húsmentes étlapra, a beszámolók szerint pedig Wolfsburgban is volt erre igény, de a hús egyelőre nem tűnik el teljesen az ottani gyárból, a többi étteremben továbbra is lehet majd húsos ételeket venni – írja a Wolfsburger Nachrichten.

A változás az autógyártó adminisztratív központját, a Volkswagen emblémájával díszített toronyházat érinti. A háttérben egyrészt az áll, hogy egyre több dolgozónak volt igénye húsmentes, teljes egészében növényi alapú ételekre, másrészt pedig az, hogy a Volkswagen az étkeztetésben is szeretne fenntarthatóbbá válni, többek közt a 60 ezer főt foglalkoztató wolfsburgi gyárban is.

Herbert Diess, a Volkswagen Group igazgatótanácsának elnöke LinkedInen azt írta a változtatásról, hogy a gyártó kantinjainak ételkínálatának kérdése közel áll a szívéhez, és kiemelte, hogy 2020 májusa óta rengeteget dolgoztak azon, hogy új, kevesebb húst és több zöldséget felhasználó recepteket dolgozzanak ki.

Mint írta, a táplálkozás az egészségünkre és a kedvünkre is kihatással van, a megfelelő ételekkel pedig növelhetik az alkalmazottaik produktivitását is.

Az alkalmazottak közül viszont nem mindenki akarja ennyire a húsmentes életet, tavaly például több dolgozó lobbizott azért, hogy visszakerüljön a kolbász a menüre, az üzemi tanács pedig melléjük is állt. Álláspontjuk szerint a nagyobb éttermekben egyszerűen muszáj biztosítani a kolbászt is, és kiemelték, hogy a vezetés nem használhatja a járványt arra, hogy lenyomja a progresszív ötleteit a dolgozók torkán.

Diess egyébként bejegyzésében külön méltatta a Volkswagen gasztroguruját, Niels Potthastot, akinek feltett szándéka, hogy 2025-re teljesen megszabadítsa a Volkswagen összes kantinját a nagyüzemekből származó hústól. Diess emellett arról is írt, hogy a Volkswagen híres kolbásza már vegán változatban is kapható, ezt többek közt a wolfsburgi telephelyen is meg lehet venni. A főhadiszálláson kívül ugyanakkor más éttermek is vannak a wolfsburgi gyárban, ezekben pedig egyelőre továbbra is lehet húsos ételeket rendelni.

A Volkswagen-emblémás toronyház a wolfsburgi gyár területén – Fotó: Ronny Hartmann / AFP
A Volkswagen-emblémás toronyház a wolfsburgi gyár területén – Fotó: Ronny Hartmann / AFP

Az MTI kiemelte azt is, hogy az országos idegenforgalmi és vendéglátóipari szövetség (Dehoga) szóvivője szerint a Volkswagen az átállással egy évek óta kibontakozó rendet követ, és hozzátette, hogy végérvényesen elmúltak az idők, amikor a mostohagyerek szerepe jutott a vegetáriánus konyhának. Végezetül pedig érdemes megemlíteni, hogy bár a Volkswagenről valószínűleg mindenkinek az autók jutnak eszébe, nem vicceltünk, amikor híresnek neveztük a kolbászukat. A wolfsburgi gyár területén az első kolbászt még 1973-ban készítette el egy hentes, mára pedig olyan népszerű a cég kolbásza, hogy többet adnak el belőle, mint autóból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!