Azért gázoltak el két nőt Iránban, mert nem viseltek fejkendőt

2021. augusztus 10. – 07:25

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyosan megsérült két iráni nő, miután egy férfi szándékosan elütötte őket, mert nem viseltek fejkendőt – közölték helyi sajtóforrások hétfőn.

Az Ilna hírügynökség beszámolója szerint az eset az északnyugat-iráni Urmia városában történt. A férfi és a nők között éles szóváltás kezdődött, mert a férfi szerint a nők öltözködése nem felelt meg az iszlám előírásainak. A vita végén a férfi közéjük hajtott az autójával. A nők sérülései súlyosak, de nincsenek életveszélyben – tette hozzá a hírügynökség. A férfit a gázolás után letartóztatták.

Igazságügyi tisztségviselők elítélték az esetet, kiemelve, hogy nem támogatnak semmiféle önbíráskodást. Maszúmeh Ebtekar, az ország nőkért és családi ügykért felelős alelnöke a támadást gyilkossági kísérletnek nevezte, és kemény büntetést követelt.

Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta a lányoknak kilencéves koruktól kell fejkendőt és a test körvonalait eltakaró bő ruhát hordaniuk, ugyanakkor ezek a törvények 42 évvel a forradalom után sem túl népszerűek az iráni nők körében. A hatóságok többször arra panaszkodtak, hogy képtelenek betartatni az előírásokat, mert ez naponta több száz nő letartóztatását eredményezné.

Ugyanakkor sokan gondolják úgy, hogy a fejkendő elhagyása súlyos csapás lenne az irániak erkölcseire nézve, és több tüntetést is tartottak már azért, hogy a hatóságok vegyék szigorúbban az erre vonatkozó szabályokat. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!