Szándékosan elgázoltak egy bikát Spanyolországban, miután megszökött a bikaviadal helyszínéről

2021. augusztus 9. – 19:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A spanyolországi rendőrség nyomozást indított, miután egy féltonnás bika kitört egy bikaviadal-arénából, és két embert megsebesített. Rohangált még pár kört a spanyol kisváros utcáin, aztán szándékosan halálra gázolták autóval.

A Guardian cikke szerint az eset vasárnap hajnalban történt a 2400 lakosú Brihuega faluban, ahol sokan összegyűltek a helyi bikaviadal-arénában. A lap szerint úgynevezett concurso de recortadorest rendeztek, ennek résztvevői ugrálnak, forognak, kitérnek a bika elől annak reményében, hogy elnyerik „az aréna legbátrabbjának” címét.

Az eseményről készült videón az látható, hogy az est utolsó állata, egy Campanito nevű bika célba vette az aréna kapuját, és átnyomakodott rajta.

Rohangált néhány kört hajnalban a kisváros utcáin, felöklelt egy 73 és egy 64 éves férfit, akiket kórházba kellett szállítani, de az állapotuk nem életveszélyes. Aztán néhányan úgy döntöttek, hogy mivel az éppen ébredező falu lakói nem számítanak arra, hogy egy bikával is találkozhatnak az utcákon, ezért túl nagy a veszély, és megelőzendő a bajt, inkább elütik egy terepjáróval az állatot.

Az állat nem terült ki az első gázolástól, az egyik szemtanú szerint többször is belehajtottak, mire végül elpusztult. A sofőrt nem tartóztatták le, jelenleg próbálják tisztázni, mi is történt pontosan, tart a nyomozás.

A brihuegai események Spanyolország-szerte heves reakciókat váltottak ki az állatvédők és a bikaviadalok hívei körében egyaránt. „Szégyenletes és szörnyű képek Brihuegában” – írta a Twitteren Sergio Torres, a spanyol kormány állatvédelmi főigazgatóságának vezetője. „Ezt keményen meg kell büntetni” – tette hozzá, és az ilyen események megszüntetésére szólított fel, mert szerinte ezek szégyent hoznak Spanyolországra.

A guadalajarai bikaviadal-szövetség viszont dicsérte a lakosok fellépését. „Megszervezték, és ez a gyors beavatkozás megakadályozta, hogy az állat a falu más területeire jusson, ahol a tragédia súlyosabb lehetett volna” – áll a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!