Labradorok mentettek ki 14 embert a tengerből Olaszországban

2021. augusztus 9. – 13:24

Labradorok mentettek ki 14 embert a tengerből Olaszországban
Fotó: Twitter

Másolás

Vágólapra másolva

Három család 14 tagját, köztük nyolc 6-12 éves gyermeket mentettek ki a tengerből vízimentésre kiképzett kutyák vasárnap Olaszországban – írja az MTI.

A három család a Rómától délre fekvő Sperlonga strandján, körülbelül 100 méterre a parttól fürdőzött gumimatracokkal, egy gumicsónakkal és egy szörfdeszkával, amikor egy hirtelen jött tengeráramlat elsodorta őket.

A fürdőzők nem tudtak kiúszni a partra, ráadásul a magas hullámok miatt néhány gyermek kiesett a gumicsónakból. Egy fiatal nő hallotta meg a segélykiáltásokat, ami után egyből értesítette a vízimentőket, akik három speciálisan kiképzett labradort, a négyéves Erost, a hétéves Myát és az ötéves Mirát küldték a segítségükre.

A mentőkutyák 20 perc alatt biztonságba vitték mind a 14 fürdőzőt, a mentőakciót 400 ember figyelte a partról – írja az ANSA olasz hírügynökség. Sperlonga polgármestere, Armando Cusani köszönetet mondott és gratulált a kutyáknak, és hozzátette, hogy ez az eset is bizonyította, helyes döntés volt mentőkutyák bevetésével megerősíteni a fürdőzők biztonságát. Az olaszországi strandokon 1994 óta alkalmaznak vízimentőkutyákat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!