Pert nyert egy siket brit nő, amiért a koronavírussal kapcsolatos kormányzati tájékoztatóknál nem használtak jeltolmácsot
2021. július 28. – 16:42
frissítve
Pert indított egy brit nő, amiért a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatókon nem használtak jeltolmácsot. A siket nő két esetben is azt kifogásolta, hogy hallássérültként nem kapott megfelelő tájékoztatást amiatt, mert nem használtak jeltolmácsot. A Sky szerint a bíróság végül neki adott igazat. Az eset azért is érdekes, mert az Egyesült Királysághoz tartozó Skóciában és Walesben minden esetben volt jeltolmács a tájékoztatókon.
A bíróság végül úgy ítélte meg, hogy a siket nőt diszkrimináció érte, amiért 2020-ban két esetben, egy szeptember 21-i és egy október 12-i tájékoztatón sem használtak jeltolmácsot.
Katie Rowley ügyvédei szerint a nő érzelmi sérüléseket szenvedett az eset miatt, és többezer font kártérítést követelnek. A bíróság azt azért hozzátette, hogy ugyan élőben valóban nem alkalmaznak jeltolmácsot, de az online és tévés közvetítéseknél (például a BBC-nél) igen.