Borotvapengével túszul ejtette börtönőreit két rab Svédországban

2021. július 22. – 06:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Túszokat ejtett két rab a Stockholmtól nagyjából száz kilométerre nyugatra található Hällby börtönében. Beszámolók szerint a két fegyenc a börtönőrök egyik helyiségében barikádozta el magát, letakarva a megfigyelőkamerákat – írja az MTI.

Állítólag helikoptert követeltek szökésükhöz.

Az Aftonbladet című svéd lap úgy tudja, a két férfit gyilkosság miatt ítélték el korábban, és borotvapengékkel ejtették túszul a két börtönőrt. Az egyik foglyuk szabadon engedéséért cserébe rabtársaik számára pizzát követeltek kebabfeltéttel. Úgy tudni, ezt a követelésüket teljesítették.

Rendőrök gyülekeznek a Hällby fegyintézet előtt – Fotó: Karlsson Per / TT News Agency / AFP
Rendőrök gyülekeznek a Hällby fegyintézet előtt – Fotó: Karlsson Per / TT News Agency / AFP

A két túszt aztán sikerült kiszabadítani, a rabok pedig ismét rácsok mögé kerültek. A hatóságok közlése szerint a két gyanúsítottat átszállították a rendőrség eskilstunai főkapitányságára.

A 98 férőhelyes Hällby fegyintézet a legmagasabb biztonsági fokozatú börtönök közé tartozik Svédországban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!