A nő, akinek óriási hiba volt elhinni, hogy biztosan a férj a gyilkos

2021. július 22. – 23:51

A nő, akinek óriási hiba volt elhinni, hogy biztosan a férj a gyilkos
Pamela Hupp letartóztatása – Forrás: YouTube / True Crime Daily

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Missouri állambeli középkorú asszony, Pamela Hupp esete évek óta foglalkoztatja a bűnügyek iránt érdeklődő amerikaiakat, és most úgy tűnik, a frissen bejelentett vádemeléssel elérkezik a történet az utolsó fejezetéhez. Huppot először úgy ismerte meg a világ, mint egy tragikus sorsú nő hűséges és bátor barátnőjét, aki segített rács mögé juttatni az erőszakos, végül gyilkosságtól sem visszariadó férjet. Az igazi történet viszont cselszövésről, biztosítási pénzről és egy olyan nőről szól, aki ravasznak hiszi magát, pedig nem különösebben az, ellenben tehetsége van a meggyőző hazudozáshoz.

Amikor 2011. december 27-én beérkezett a segélyhívás a 911-re a Missouri állambeli Troy városból, a telefonáló annyira magánkívül volt, úgy zokogott, hogy a diszpécser először azt sem tudta kivenni, férfival vagy nővel van-e dolga. Férfival volt. Az illetőt Russel Fariának hívták, és arra ért haza a barátaival töltött estéről, a szokásos keddi programjáról, hogy rákbeteg felesége, Betsy Faria véresen, holtan fekszik a földön.

Russel Fariából napokon belül gyanúsított lett, aztán megvádolták, és végül el is ítélték – tényleges életfogytiglanra – a felesége meggyilkolásáért. Több mint három évet leült, mire sikerült bebizonyítania, hogy ártatlan. 2015-ben kiszabadult. Azt, hogy ha nem ő, akkor mégis ki ölte meg Betsy Fariát, máig nem állapította meg bíróság, de idén júliusban végre történt egy sokak által régóta várt lépés ebbe az irányba. Vádat emeltek Betsy Faria barátnője, Pamela Hupp ellen, aki, nagyon úgy tűnik, éveken át orruknál fogva vezette a nyomozókat.

Most nemcsak az a kérdés, hogy mi lesz a sorsa Huppnak, ha rábizonyítják a gyilkosságot, hanem az is, hogy követhettek el vele ekkora hibát a rendőrök, ügyészek, és mindennek milyen következményei lesznek.

Pamela Hupp úgy úszta meg mind ez idáig a számonkérést az ügyben, hogy a Betsy Faria-gyilkosság legfontosabb tényei már a kezdetektől a nyomozók rendelkezésére álltak:

  • Pamela Hupp volt az utolsó, aki találkozott az áldozattal a halála előtt.
  • Az áldozat életbiztosításának Hupp volt a kedvezményezettje, napokkal a gyilkosság előtt papírozták ezt le.
  • Huppnak nem volt meggyőző alibije.
  • Hupp nem volt következetes a tanúvallomásaiban, kisebb-nagyobb ellentmondásokon, hazugságokon érték.
  • A telefonja cellainformációja szerint a helyszín környékén volt a kérdéses időben.

Hogy hogyan alakult úgy, hogy mindennek ellenére a nyomozók kizárólag Betsy Faria férjével foglalkoztak? A válasznak két összetevője van. Az egyik az ártatlanok téves elítéléséhez vezető egyik leggyakoribb ok, a csőlátásra való hajlam. A másik: Pamela Hupp maga. A nő sajátos természetével, manipulációs készségével már a most megtörtént vádemelés előtt is bűnügyi tévéműsorok, podcast-adások, újságcikkek sora foglalkozott, februárban pedig azt is bejelentették, hogy drámasorozat készül Hupp fordulatokkal teli, bizarr történetéről Renée Zellweger főszereplésével.

A lányainak szánta, Pamnek adta

Hupp 1958-ban született Missouriban, ott is élt második férjével, amikor megismerkedett és összebarátkozott a nála valamivel fiatalabb, életvidám, szabadidejében dj-ző Betsy Fariával. Mindkét nő a biztosítási szakmában dolgozott. A kapcsolatuk nem volt mindig szoros, előfordult, hogy hosszabb időre elvesztették egymást szem elől, de Hupp fontos szereplőjévé vált Betsy életének, amikor az asszonyt mellrákkal diagnosztizálták. Betsy nem volt magányos, sokan szerették, volt férje és két tizenéves lánya egy korábbi kapcsolatából, de Hupp igyekezett nélkülözhetetlenné tenni magát támaszt nyújtó barátnőként.

Pamela Hupp, Betsy Faria – Forrás: Missouri Department of Corrections / KDSK
Pamela Hupp, Betsy Faria – Forrás: Missouri Department of Corrections / KDSK

Nem sokkal a gyilkosság előtt Betsy tragikus hírt kapott: a rák, amelyről korábban egyszer már azt hitte, hogy sikerült legyőznie, átterjedt a májára is, és gyógyíthatatlannak minősítették. Elkezdett azon gondolkozni, mi lesz a szeretteivel a halála után. Volt egy 150 ezer dolláros (körülbelül 45 millió forintot érő) életbiztosítása. Szöget ütött a fejébe, hogy a lányai még túl fiatalok, a férje pedig, aki az életbiztosítás kedvezményezettje volt, talán felelőtlenül elherdálná a pénzt. Ezért 2011 decemberében meghozta azt a döntést, hogy készséges barátnőjét teszi meg inkább az életbiztosítás kedvezményezettjének, és ő majd megőrzi az összeget a lányok számára. A barátnők 2011. december 22-én alá is írták a papírokat.

Karácsony után, december 27-én Betsynek megint kemoterápiás kezelésre kellett mennie. Hupp ajánlkozott, hogy hazafuvarozza utána az otthonába. Ennek a napnak az estéjén találta meg a holttestet a férj, Russel Faria.

Öngyilkosság 55 késszúrással?

Az áldozatot 55 késszúrás érte. Felsebezték a csuklóját, a gyilkos eszköz, a konyhakés kiállt a nyakából, amikor rátaláltak. Amikor a nyomozók szembesültek a holttesttel, Russel Faria rögtön nagyon nagy bajban találta magát, ugyanis ő a segélyhíváskor azt sírta a telefonba: „A feleségem megölte magát”. Ilyen sérüléseknél az öngyilkosság egyáltalán nem tűnt életszerű feltételezésnek. A hátteret kicsit jobban megismerve már nem annyira furcsa, hogy halott feleségét meglátva ez jutott először Russel eszébe. Az asszonyt mindenki szerette, nem voltak ellenségei, viszont volt korábban több öngyilkossági kísérlete, előfordult az is, hogy megpróbálta felvágni az ereit.

Pamela Hupp a nyomozás során együttműködő volt, mindenben a rendőrök rendelkezésére állt, és a vallomásaiban sötét képet festett néhai barátnője férjéről. Elmondta, hogy Russel erőszakos volt, hogy Betsy rettegett tőle, és hogy épp a gyilkosság estéjén tervezett beszélni vele egy költözésről szóló tervéről, amiről tudta, hogy nem fog a férfinak tetszeni.

Russel Fariát 2013 novemberében bűnösnek mondták ki a felesége meggyilkolásában annak ellenére, hogy erős bizonyítékok szóltak az ártatlansága mellett. Négyen igazolták az alibijét. Cellainformációk és biztonsági kamera felvételek is mutatták, hogy nem lehetett otthon a gyilkosság idején. A rendőröket ugyanabban a ruhában fogadta, amelyet a kamerák felvételei szerint hazafelé úton is viselt, ezen a ruhán pedig nem volt egy csepp vér sem.

Az ügyésznek annak idején persze mindenre megvolt a válasza a bíróságon.

Az esküdteket ruhaügyben például arról győzködte, hogy Russel biztos meztelenre vetkőzött az öléshez. Az alibit illetően meg pont azt sikerült problémának láttatnia, hogy túl jó, mondván nyilván összebeszéltek a barátaival, és direkt mutatkozott a kamerák előtt, hogy aztán villámsebesen gyilkolva és mosakodva megtévessze azokat, akik az időrendet próbálják felállítani. Csak egy fontos tárgyi bizonyíték volt Russel ellen: a házipapucsa, amit a szekrényében találtak, véres volt. Utólag azt állapították meg, hogy nem vérbe léptek bele vele, hanem valaki szándékosan vérbe mártotta.

Russel és Betsy Faria – Fotó: Free Russ Faria / Facebook
Russel és Betsy Faria – Fotó: Free Russ Faria / Facebook

Titkos szeretői viszonyról kezdett mesélni

Russel Faria ügyvédjének 2015-ben sikerült elérnie, hogy megsemmisítsék az ítéletet, és újratárgyalja a bíróság védence ügyét. Az ügyészség még ekkor is azon volt, hogy elítéltesse őt újra. Hupp ezúttal is a vád kezére játszott a vallomásaival, sőt, új részletekkel is előállt. Ekkor már azt állította, hogy bár egyikük sem leszbikus, közte és Betsy között valójában szexuális jellegű kapcsolat is volt, amiről a férj tudomást szerzett, és őrjöngött, fenyegetőzött miatta. Ezt a Betsyt ismerők lehetetlenségnek tartották.

Ezen a második tárgyalássorozaton Russel Faria ügyvédje gondoskodott arról, hogy a bíróság tudomást szerezzen róla, van a gyilkosságnak egy másik potenciális elkövetője is, és bemutatta a Pamela Hupp bűnösségére mutató momentumok sorát. Az ügyvéd erőfeszítései elegendőnek bizonyultak Russel utólagos felmentéséhez. A férfi több mint három, ártatlanul leült év után kiszabadult a börtönből.

Be is perelte Lincoln megyét, és végül peren kívüli egyezséggel 2 millió dollárt kapott kárpótlásul. Huppra nézve azonban nem volt következménye Russel Faria felmentésének, folytathatta volna szabadon az életét,

és még attól sem nagyon zavartatta magát, hogy Betsy Faria lányai beperelték, amiért nem kapták meg az anyjuk által nekik szánt biztosítási összeget.

Amatőr színjátszás

Pamela Hupp viszont nem bírta annyiban hagyni, hogy Russel Faria szabadult. Kieszelt egy tervet, amivel reményei szerint visszajuttatta volna a férfit rács mögé egy ártatlan kívülálló életének feláldozása árán.

A terv nem működött úgy, ahogy remélte: ennek a kudarcnak az eredménye, hogy Hupp 2019 óta börtönben ül már, nem Betsy Faria miatt, hanem egy másik emberölésért.

A nő 2016. augusztus 16-án a házába csalt egy értelmi fogyatékkal élő, számára egyébként vadidegen férfit, a 33 éves Louis Royse Gumpenbergert, és öt pisztolylövéssel végzett vele. Hupp azt akarta beadni a rendőrségnek, hogy Gumpenberger Russel Faria megbízásából rajtaütött a házában, az életbiztosítási pénzt akarta megszerezni tőle, amit e szerint a mese szerint Russel a saját jussának érzett, ő pedig önvédelemből lelőtte a támadót.

Pam Hupp beszél nyomozókkal a gyilkosságot követően 2016-ban – Forrás: O'Fallon Missouri Police Department / Fox2
Pam Hupp beszél nyomozókkal a gyilkosságot követően 2016-ban – Forrás: O'Fallon Missouri Police Department / Fox2

A történet egész pontosan úgy szólt, hogy amikor beült a garázsában álló kocsijába, az idegen férfi rátámadt, késsel fenyegetve arra akarta kényszeríteni, hogy menjenek el együtt a bankba „Russ pénzéért”, de neki sikerült kiütnie a kezéből a kést és beszaladni a házba, a támadó a nyomában volt, nem tágított, így végül lelőtte őt az éjjeliszekrényről felkapott fegyverével.

Hupp nem bízta a véletlenre, hogy mindezt elhiszik-e neki a rendőrök. Először is előadott a segélyhívón keresztül egy komplett kis hangjátékot. Felhívta a 911-et, és úgy csinált, mintha élesben épp a támadóval viaskodna. A diszpécser végighallgathatta, ahogy Hupp tiltakozva kiabál, majd lövések dördülnek. A probléma csak az volt, hogy az előadás nagyon is nyilvánvalóan gyenge amatőr színjátszás volt, ráadásul

Hupp nem tudta, hogy a segélyhívást már az előtt rögzítik, hogy a diszpécser beköszönne, ezért semmiféle, küzdelemre utaló háttérzajt nem produkált addig a pillanatig,

ami önmagában elárulta a megrendezettséget.

Hupp másik csele az volt, hogy egy kézírásos jegyzetet rejtett Gumpenberger zsebébe, mintha az a támadásra vonatkozó, Russeltől kapott utasítás lenne. Ez sem jött be, a kézírás vizsgálatán rögtön elbukott.

Bűnügyi műsor volt a csalétek

Utólag kiderült, hogy mielőtt Gumpenbergerre rátalált volna, Pamela Hupp egy ideje már vadászott olyan áldozatra, akit eszközként használhatna a Russel Faria befeketítésére kifundált tervéhez. Nehéz anyagi körülmények közt élő emberek lakta környéken cirkált, és le-leszólított embereket. Egy nő, akit majdnem sikerült magával csalnia, de még idejében gyanút fogott és visszakozott, el is mesélte a rendőröknek, mi volt a csali. Hupp azt állította, hogy az NBC Dateline című bűnügyi műsorának dolgozik, a Cathy nevű producernek adta ki magát, és 1000 dollárt ajánlott azért a könnyűnek ígérkező munkáért, hogy a műsor kedvéért fel kéne mondani pár régi 911-es telefonhívást. Gumpenberger szerencsétlenségére nem volt elég óvatos, és hitt neki.

Ebben az ügyben már egy héttel a gyilkosság után vádat emeltek Pamela Hupp ellen. A nő úgynevezett Alford-alkut kötött, ami azt jelenti, hogy ugyan a bűnösségét nem ismerte el, de azt igen, hogy a vád kezében elegendő bizonyíték van ellene az elítéléséhez. Ezzel Hupp annyit nyert, hogy elkerülte a halálbüntetést. Az egyezség értelmében életfogytiglanra ítélték 2019 nyarán.

A St. Charles megyei ügyészség fotóján Pamela Hupp 2016-ban, miután megsebesítette saját magát egy golyóstollal – Forrás: St. Charles County, Missouri, Prosecuting Attorney’s Office
A St. Charles megyei ügyészség fotóján Pamela Hupp 2016-ban, miután megsebesítette saját magát egy golyóstollal – Forrás: St. Charles County, Missouri, Prosecuting Attorney’s Office

A Gumperberger-ügynek volt még egy következménye: az új megyei ügyész, Mike Wood úgy döntött, érdemes leporolni a Betsy Faria-aktát.

Wood múlt hétfőn jelentette be sajtótájékoztatón, mire jutottak az akta felülvizsgálatával. Szerinte nem maradt észszerű kétség afelől, hogy Pamela Hupp ölte meg Betsy Fariát, az indítéka pedig egészen egyszerűen kapzsiság, anyagi haszonszerzés volt.

Wood azt is elmondta, hogy az ügyészség halálbüntetés kiszabását fogja indítványozni, mert – bár a halálbüntetést egyáltalán nem osztogatnák könnyedén – ez az eset kivételesen szörnyű.

Több amerikai újság is megszerezte a bíróságra frissen benyújtott dokumentumokat, amelyekből olyan részletek derülnek ki, mint hogy például Hupp akkor esett neki az áldozatnak a késsel, amikor az a kemoterápiától gyengén a kanapén pihent, majd a nyomozók félrevezetése kedvéért felhúzta a saját kezére az áldozat zokniját, és azzal hordta szét a vért a szobában dulakodás látszatát keltve.

Egy harmadik különös haláleset

Mike Wood nemcsak a gyilkosságról magáról beszélt nagyon kemény szavakkal a sajtótájékoztatón, hanem az elődei botrányosan rossz nyomozói munkájáról is. Ahogy mondta: az egójuk vezérelte őket, nem pedig az igazság keresése, túl korán elkötelezték magukat amellett, hogy biztos a férj a gyilkos.

Wood a legaggasztóbbnak azt nevezte: három különböző, egymástól független forrástól úgy értesült, hogy hazugságra biztatott tanúkat az ügyészség. Ráadásul az is kiderült, hogy korábban meg akarták semmisíteni az ügy bizonyítékait. Senki nem állhat a törvények felett, a rendőrök és az ügyészek sem, mondta az új Lincoln megyei ügyész, aki reméli, hogy ez a belső vizsgálat december elejére lezárulhat. Benne van a pakliban, hogy vádemelés lesz ennek is a vége. Az eredményeket nyilvánosságra fogják hozni, ígérte.

Nem Betsy Faria volt egyébként az egyetlen, akinek a halála után pénzhez jutott Pamela Hupp. Történt még egy különös haláleset a közvetlen környezetében néhány évvel ezelőtt. Hupp idősek otthonában lakó 77 éves édesanyja, Shirley Neumann a rácsokat kitörve lezuhant a harmadik emeleti szobája erkélyéről. Hupp volt az utolsó, aki találkozott vele. A szervezetében a normál dózis többszörösének megfelelő mennyiségben találtak az altató gyógyszeréből.

A tragédiát először balesetként könyvelték el. Huppot, aki ahogy a többiben, ebben az ügyben is ártatlannak mondja magát, soha nem gyanúsították meg hivatalosan az édesanyja halálával kapcsolatban. Ugyanakkor már nem balesetként tartják számon az ügyet. A halál okát utólag, egy későbbi felülvizsgálatkor átminősítették balesetről „meghatározatlannak”.

A cikk legfontosabb forrásai és egyben ajánló azoknak, akiket részletesebben érdekel az ügy:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!