Nyolc hónapot kapott a Capitolium szenátusi termébe berontó Trump-zászlós tüntető

2021. július 19. – 22:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc hónapos börtönbüntetést kapott hétfőn az a floridai férfi, akit elsőként ítéltek el a 2021. január 6-i, az amerikai Capitolium elleni ostrom ügyében. Paul Allard Hodgkins floridai darukezelő az ostrom után egy Trump 2020 feliratú zászlót lengetve rontott be az amerikai szenátus termébe, ahol többek között a Qanon-sámán néven ismertté vált férfival fotózkodott az elnöki pulpitus előtt.

Hodgkins a bírásági ítélethirdetés előtt bocsánatot kért, és azt mondta, hogy szégyelli január 6-i cselekedeteit. Az előre megírt szöveget nyugodt hangon felolvasó férfi hangsúlyozta, hogy magával ragadta az eufória, miközben az amerikai főváros leghíresebb főútvonalán, a Pennsylvania Avenue-n sétált a Capitolium felé, majd a több száz fős tömeggel együtt benyomult a kongresszus épületébe, írj az MTI.

A férfira 18 hónapos börtönt kértek az ügyészek, mert „mint valamennyi, a zavargásokban részt vevő tüntető, a férfi is hozzájárult a demokrácia kollektív veszélyeztetéséhez” azáltal, hogy arra kényszerítették az amerikai törvényhozókat, hogy ideiglenesen függesszék fel Joe Biden 2020-as elnökválasztási győzelmének hitelesítését, és a kongresszusi óvóhelyre meneküljenek a támadó csőcselék elől.

Az ítélethozatalkor Randolph Moss bíró kifejtette, hogy Hodgkins is szerepet játszott „az amerikai történelem egyik legsötétebb epizódjában”, ha nem is olyan jelentős szerepet, mint társai. Ennek ellenére végül úgy döntött, hogy az ügyészek által javasoltnál 10 hónappal rövidebb börtönbüntetésre ítéli.

A bírósági döntés mérceként szolgálhat majd több száz másik vádlott büntetési tétele megállapításakor, miközben azon gondolkodnak, hogy elfogadják-e a vádalku lehetőségét, vagy megvárják a pert és a bírói ítéletet.

A férfi és több más társa ellen súlyos bűncselekmények elkövetése volt a vád, de többekkel ellentétben őket nem vádolták a szélesebb körben végrehajtott összeesküvésben való részvétellel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!