Táskát loptak, konyhákba betörve mézet ettek a medvék Tusnádfürdőn

2021. július 17. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatódik a helyiek életét megkeserítő medvebűnözés az erdélyi Tusnádfürdőn.

A Főtér arról számolt be, hogy egy anyamedve három bocsával péntekre virradóra betört egy tusnádfürdői lakóház konyhájába, ahol megevett egy bödön mézet. A házban lakó idős nő álmából riadt fel a zajra, majd a helyzetet észlelve telefonált a csendőrségnek. A vonal túlvégéről azt a tanácsot kapta, hogy barikádozza el magát a szobában, amíg a helyszínre érkeznek.

A csendőrök és egy mentőautó kiérkezve szirénával, villogózással próbálták elriasztani az állatokat. A csendőrök munkáját nehezítette, hogy az egyik bocs elakadt a konyhában, az anyja pedig a ház előtt várta a másik kettővel. Az incidens végül emberi és állati sérülés nélkül ért véget, de a medvék után maradt egy szétvert konyha és mínusz egy bödön méz, számolt be a lap.

Tusnádfürdőn a napokban ez már a második medvebetöréses eset, korábban egy másik bocsos medve hatolt be egy házba, az ott lakó család pedig a fürdőszobában barikádozta el magát. Butyka Zsolt polgármester azt mondta az Agerpresnek, hogy csütörtök este egy medve ellopta egy a vasútállomás közelében található padon ülő nő táskáját.

A Maci Laci-hangulatú medvés esetek távolról nézve mókásnak hathatnak, de valójában súlyos problémáról van szó, ami miatt az érintettek egyre mérgesebbek. Hargita megyében idén már kétszázat közelítő medveriasztás volt, Tusnádfürdőn nemrég több száz fős demonstrációt tartottak a medvék miatt a hatóságok közbelépését sürgetve.

„A városlakók elérték azt a szintet, amikor már senkinek nincs türelme. Szabályszerűen terrorizálva vagyunk reggeltől estig, estétől reggelig, és már a saját házainkban sem vagyunk biztonságban. Így nem lehet élni, valamit tenni kell”

– mondta ekkor a Székelyhon.ro-nak Butyka Zsolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!