Medveellenes tüntetést tartottak Tusnádfürdőn

2021. július 10. – 13:42

Másolás

Vágólapra másolva

Több százan demonstráltak péntek este az erdélyi Tusnádfürdőn az egyre inkább elharapódzó medveprobléma miatt. Petíciót is írtak, amelyben a hatóságok közbelépését sürgetik – írja a Székelyhon.ro.

Suciu Gheorghe, a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője a lapnak elmondta, hogy míg tavaly egész évben kétszáz medveriasztást kaptak, idén már most 189-nél tartanak, ebből 99 Tusnádfürdőről érkezett. Egy júniusi esetről mi is beszámoltunk, amikor egy medvecsapat egy helyi panzióban és egy kürtőskalácsboltban randalírozott. A Kovászna megyei Gelencén pedig a napokban egy nyolcéves gyereket támadt meg egy medve a városon belül.

Butyka Zsolt polgármester szerint a városban egyre elviselhetetlenebb a medvehelyzet, csak az elmúlt négy hétben több mint hatvan, az elmúlt két napban nyolc helyre törtek be az állatok.

„A városlakók elérték azt a szintet, amikor már senkinek nincs türelme. Szabályszerűen terrorizálva vagyunk reggeltől estig, estétől reggelig, és már a saját házainkban sem vagyunk biztonságban. Így nem lehet élni, valamit tenni kell”

– mondta a Székelyhon.ro-nak Butyka, akinek egyébként nemrég a saját garázsát is felforgatták a medvék.

A tüntetésre sokan plüssmackókkal és medveellenes táblákkal érkeztek, de feltűntek olyan transzparensek is, mint hogy „Medvéket az erdőbe, ne az otthonainkba”, illetve „Támogatjuk a Tánczos Barna miniszter által javasolt, a veszélyes medvékkel szembeni beavatkozást szabályozó sürgősségi kormányrendelet-tervezetet”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!