Meghalt egy tüntető Kubában

2021. július 14. – 11:11

frissítve

Meghalt egy tüntető Kubában
Tüntető tömeg Havannában 2021. július 11-én – Fotó: YAMIL LAGE / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy tüntető a kormányellenes megmozdulások során Kubában. A 36 éves férfi hétfőn részt vett a Havanna peremén zajló tiltakozáson, ahol a tüntetők összecsaptak a biztonsági erőkkel – közölte a kubai belügyminisztérium az MTI szerint.

Kuba több városban is nagyszabású, 27 éve nem látott tüntetések zajlanak vasárnap óta. A megmozdulásoknak több sérültje is van. Aktivisták szerint a hatóságok kegyetlenül léptek fel a tiltakozókkal szemben.

A San Isidro nevű aktivistacsoport tudomása szerint 144 embert vettek őrizetbe vagy tartanak nyilván eltűntként. Köztük van Kuba három legbefolyásosabb kormányellenes gondolkodója, José Daniel Ferrer, Manuel Cuesta Morua és Berta Soler, valamint az ABC spanyol napilapnak dolgozó Camila Acosta. Kedden otthonában őrizetbe vettek egy youtubert, Dina Starst, aki elfogása idején éppen élő adásban nyilatkozott a spanyol televíziónak.

A hivatalosan bejelentett haláleset miatt a belügyminisztérium sajnálatát fejezte ki.

A kommunista párt szerint ellenforradalom zajlik

Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter szerint az emberek továbbra is támogatják a kormányt, a tüntetések pedig „korlátozott mértékűek”. A vasárnap kezdődött tüntetések ugyanakkor a nem állami beszámolók szerint kiterjedtek és szokatlan méretűnek számítanak az elmúlt három évtized legnagyobb gazdasági válságát megélő országban.

A Granma című kubai pártlap szerint Miguel Díaz-Canel kubai elnök kedden a tiltakozásokról egyeztetett elődjével, Raúl Castróval, valamint a kommunista párt több vezetőjével. Az újság azt írta: a politikusok „elemezték az ellenforradalmi elemek által szervezett provokációkat”, amelyeket az Egyesült Államok pénzelt Kuba destabilizálásának céljából.

A kubai katolikus egyház felszólította a kormányt és a tüntetőket, hogy kerüljék az erőszakot. A kubai püspöki konferencia szerint a kormány rugalmatlansága akadályozza a problémák orvoslását. A kubaiaknak jogukban áll kifejezniük „szükségleteiket, vágyaikat és reményeiket” a püspökök szerint.

A tüntetések az országhatárokon is túlnyúlnak, kubai emigránsok tüntetnek Miamiban 2021. július 13-án – Fotó: Joe Raedle / Getty Images / AFP
A tüntetések az országhatárokon is túlnyúlnak, kubai emigránsok tüntetnek Miamiban 2021. július 13-án – Fotó: Joe Raedle / Getty Images / AFP

Az USA nem akarja, hogy hozzá meneküljenek Kubából

Az állam hétfő óta korlátozza a hozzáférést a közösségi médiához és az üzenetküldő platformokhoz, köztük a Facebookhoz, az Instagramhoz, a WhatsApphoz és a Telegramhoz – közölte kedden a NetBlocks globális internetfigyelő cég. Az Egyesült Államok kedden felszólította Havannát, hogy oldja fel az internet korlátozását, és tartsa tiszteletben az emberek véleményét.

Julie Chung, az amerikai külügyminisztérium illetékese elítélte a hatósági erőszakot és az őrizetbe vételeket. Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter ugyanakkor azt üzente a kubaiaknak, hogy ne induljanak a tengeren átkelve útnak az Egyesült Államok felé az országban uralkodó állapotok miatt:

„A tengeren feltartóztatott migránsokat nem engedjük be az Egyesült Államokba, mindegy, milyen állampolgársággal bírnak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!