Izrael 50 millió köbméter vizet ad a szomjazó Jordániának

2021. július 11. – 07:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ígéret akkor hangzott el, amikor a közel-keleti békefolyamatról egyeztetett telefonon II. Abdalláh jordániai király és Jichák Hercog izraeli elnök.

A tájékoztatás szerint az izraeli-palesztin helyzettel kapcsolatban Jichak Hercog emelte fel a kagylót, II. Abdalláh pedig a beszélgetés során kiemelte a közös megoldás fontosságát. Szerinte ez az egyetlen lehetőség, amely tartós, átfogó és igazságos békét hozhat a térségbe. Hercog Twitteren maga is ekként fogalmazott. Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Husszein jordániai király 1994-ben írta alá az Izrael és Jordánia közötti békeegyezményt, azonban a két állam viszonya az utóbbi években, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatali ideje alatt megromlott.

A két szomszédos ország szombaton bejelentette azt is, hogy Izrael idén további 50 millió köbméter vizet ad el Jordániának, amely évek óta nem látott szárazsággal küzd. Jordánia amúgy „rendes” állam, mert se vize nincs, se olaja, se mezőgazdasága, mégis sokmillió menekülten segít rendszeresen. Az ország lakossága 2004 és 2021 között így 5 millióról, 10 millióra nőtt, a főváros Amman lakossága pedig már 4,5-5 milliós, amellyel világszinten is kiemelkedő metropolisznak számít, különböző hullámokban érkeztek ide a palesztin, az iraki, majd legutóbb több mint egymillió szíriai menekült. A szunnita Jordánia befogadta őket és amúgy is egy kifejezetten békés szunnita államról beszélünk.

Jordánia és Magyarország területe és immár népessége is közel ugyanakkora, csak mi vízben és jó földekben gazdag ország vagyunk, addig Jordánia, hiába kapta egy folyóról a nevét, egy kősivatag, a világ tíz legszárazabb országa között található, Csád, Niger, Etiópia, Afganisztán, Jemen és Szaúd-Arábia van még ebben a klubban. Ezek közül van, akinek nincs olaja, legyen a példánk Csád, vagy Afganisztán, na azok nem olyan jó helyek, van, akinek van olaja, mint Szaúd-Arábia, ott azért biztatóbb az élet.

J

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!