Több mint százan eltűntek egy japán földcsuszamlásban

2021. július 5. – 06:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Száznál többen tűntek el a szombati fölcsuszamlásban Japánban – közölte az MTI a japán sajtó hétfői beszámolói nyomán.

A híradások szerint a Tokiótól délnyugatra, Sidzuoka prefektúra Atami városában történt földcsuszamlás után 113 emberrel nem sikerült kapcsolatot teremteni, őket eltűntként tartják nyilván a hatóságok.

Kutató-mentők Atamiban a földcsuszamlás pusztítása után Fotó: Masanori Inagaki / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP
Kutató-mentők Atamiban a földcsuszamlás pusztítása után Fotó: Masanori Inagaki / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP

Az egy nappal ezelőtti hírek még húsz eltűntről szóltak.

Eddig három holttestre bukkantak a túlélők után kutató csoportok, és 23 embert sikerült élve kihozni a sárlavina által eltemetett mintegy 130 lakóház romjai alól.

A melegvízű forrásairól ismert, hegyoldalban épült 37 ezres Atamiban helyi idő szerint szombat reggel történt a földcsuszamlás, mintegy két kilométeres sárlavina zúdult a városra. Második napja folyik a kutatás az eltűntek után, amit a szűnni nem akaró eső nehezít. Meteorológusok ráadásul újabb földcsuszamlások veszélyére figyelmeztetnek.

A tragédiát a Japán középső és keleti régiójában napok óta tartó eső okozta. Egyes helyeken két nap alatt 400-500 milliméter csapadék hullott.

A közelben lévő, általában két méter széles folyóba százezer köbméter sárlavina zúdult és több mint 12 méteresre duzzadt – írta a Japan Times.

A térségben egyre gyakoribb, hogy a sokévi átlagnál lényegesen több eső esik. Ennek következtében az elmúlt tíz évben 1500 kisebb-nagyobb földcsuszamlás történt, kétszer több, mint az előző évtizedben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!