Befenyítették a tálibok a NATO-t

2021. július 5. – 08:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tökéletes összegzése a NATO húsz éve kezdődött, a tálibok hatalmának felszámolására irányuló afganisztáni beavatkozásnak a tálibok közleménye: eszerint nagy kockázattal néznek szembe azok a külföldi erők, amelyek a NATO szeptember 11-re tervezett teljes kivonása után az országban maradnának.

A nyilatkozat nem egy erejét vesztett szélsőséges szervezet pótcselekvése: a 38 milliós közép-ázsiai ország nagy részében a hatalmat a tálibok fokozatosan visszaszerezték. A fenyegetés sem hipotetikus, ugyanis a tervek szerint a kabuli repülőtér ellenőrzésére ezer amerikai katona Kabulban marad.

A tálibok szóvivője szerint ha marad külföldi egység az országban, az egyenlő a dohai megállapodás megsértésével. Szuhail Sahin szerint a civil szervezeteket és külföldi civileket sem fenyegeti veszély, így nincs szükségük a külföldi erők által biztosítandó védelemre.

Árnyalja a képet, hogy a tálibok szélsőséges iszlamista irányt követnek, a saríja törvénykezés alapján a világi élet megszokott tevékenységeit – például a zenehallgatást – tiltó, a nők érvényesülését, oktatását, önálló életvitelét elutasító nézeteket vallanak.

Sahin történelmi pillanatnak nevezte, hogy Bagramból is kivonták a múlt héten erőiket az amerikaiak.

Az afgán kormányerők visszaszorulóban

A NATO kivonulásával párhuzamosan szerzi vissza a kontrollt az ország mind nagyobb része felett a talibán. A kormányerők eddig is leginkább Kabul térségére korlátozhatták fennhatságukat, a nyugati katonai támogatás révén.

Kormányerők katonái Kandahárban egy robbantásos merénylet helyszínén, július 4-én. Fotó: Javed Tanveer / AFP
Kormányerők katonái Kandahárban egy robbantásos merénylet helyszínén, július 4-én. Fotó: Javed Tanveer / AFP

Hogy enélkül a kabuli kormánynak kevés esélye van a tálibokkal szemben, azt jelzi, hogy vasárnap újabb 94 afgán katona kelt át a tádzsik határon, miután az afganisztáni kormány ellen harcoló tálib lázadók meghátrálásra kényszerítették őket – közölte az MTI a tádzsik határőrség jelentése alapján.

A katonák távozása után a tálibok harc nélkül ellenőrzésük alá vonták a Tádzsikisztánnal határos Badahsán tartomány Hohon körzetét.

Az Interfax hírügynökség által idézett közlemény szerint a határőrök „az emberiesség és jószomszédság elveitől vezérelve” engedték az afgán katonákat Tádzsikisztán területére. A tádzsik határőrök szombaton is megnyitották a határt több mint háromszáz afgán katona előtt.

Emomali Rahmon tádzsik elnök vasárnap este telefonon beszélt Asraf Gáni afgán elnökkel a „katonapolitikai helyzet aggasztó fejleményeiről Afganisztánban”, különös tekintettel a határ menti térségre.

Az amerikai csapatok és szövetségeseik kivonása Afganisztánból májusban kezdődött meg, és a tervek szerint szeptember 11-re befejeződik. Az amerikai béketeremtő művelet tetőpontján, 2010-2013 között az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei több mint 150 ezer katonát állomásoztattak az országban. A fő katonai erőket 2014-ben vonták ki az országból.

Az amerikai katonák kivonásának kezdete óta a szélsőséges tálibok sorra könyvelnek el hadi sikereket a kormányerők elleni harcban. Vasárnap közölték, hogy 24 óra leforgása alatt 13 körzetet vontak ellenőrzésük alá. A helyi média szerint jelenleg a 370 körzet közül 110 van a kezükön. A védelmi minisztérium fogadkozott vasárnap, hogy visszaszerzik az elhódított területeket. Tájékoztatása szerint a kormánykatonák az elmúlt napon 224 tálibbal végeztek az ország kilenc tartományában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!