Húszra emelkedett az összeomlott floridai épület áldozatainak száma, egy tűzoltó hétéves kislánya is a halottak között

2021. július 2. – 20:18

Másolás

Vágólapra másolva

A mentőcsapatok megtalálták egy miami tűzoltó 7 éves lányának holttestét, miközben a floridai Surfside-ban múlt csütörtökön összeomlott Champlain Towers South romjai között kutattak túlélők után, írja a New York Times. Ezzel az ismert halálos áldozatok száma 20-ra emelkedett. Még 128 ember lehet a 12 emeletes lakóépület romjai alatt.

Elad Edri, a helyszínen dolgozó, a helyi erőknek segítő izraeli csapat parancsnokhelyettese elmondta, hogy a rendőrök és a tűzoltók két oszlopot alkottak, ahogy a lányt kiemelték a romok közül. Miután elvitték a lányt, a mentőalakulat tagjai könnyek között megölelték egymást.

Az eltűntek száma pénteken némileg csökkent (csütörtökön még 145 eltűntet tartottak számon), miután a tisztviselők a jelentések ellenőrzését követően megállapították, hogy néhány eltűntként megjelölt személy valójában biztonságban van.

A keresés, amely csütörtökön mintegy 14 órán át szünetelt, mivel attól tartottak, hogy a társasház többi része is leomolhat, lassan halad, és minden egyes nappal tovább csökken az esély, hogy sikerül túlélőket találni. A Champlain Towers South romjai alól a múlt csütörtöki összeomlás utáni első órák óta egyetlen túlélőt sem húztak ki.

Bár a mentőcsapatok azt mondták, hogy még reménykednek abban, hogy találnak valakit élve, a tisztviselők egyre pesszimistábban beszéltek a kilátásokról. A mentőakciót tovább nehezíti, hogy a hétvégén egy hurrikán fog lecsapni Floridára a meteorológusok előrejelzése szerint.

A Miami melletti Surfside-ban található a 135 lakásos társasház észak-keleti szárnya június 24-én omlott össze. Legalább 55 lakás semmisült meg. A mentőcsapatok 12 órás műszakokban, többek között mentőkutyákkal, szonárral és kamerákkal próbálnak a túlélők nyomára bukkanni. Szakértők szerint az esővíz segíthet az áldozatoknak a túlélésben, ahogy lehetnek olyan üregek is a romok alatt, ahol ételhez juthatnak, hiszen lakóépületről van szó.

Csütörtökön Joe Biden elnök és Jill Biden first lady is a helyszínre utazott, hogy megszemléljék a mentési munkálatokat és találkozzanak a mentésben résztvevőkkel, valamint a katasztrófában érintett családokkal.

Az továbbra sem egyértelmű, hogy mi okozta a negyven éve felhúzott lakóépület összeomlását, azonban néhány napja kiderült, hogy egy mérnökiroda 2018-as vizsgálata során azt állapította meg, hogy a lakóház súlyos szerkezeti problémákkal küzd, ezért javítási munkákat javasolt, melyeket azonban soha nem végeztek el. Idén áprilisban egy levelet is kaptak a ház lakói, melyben a komplexum közös képviselője arról tájékoztatta őket, hogy az először 2018-ban jelentett károk „jelentősen súlyosbodtak”, és azonnali javítás nélkül hamarosan „elkezdenek sokszorozódni”.

Helyszíni riportunkat itt olvashatják a mentésről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!