Huszonöt év után keresik az igazságot az ír partoknál meggyilkolt francia nőről

2021. július 02. – 22:57

Huszonöt év után keresik az igazságot az ír partoknál meggyilkolt francia nőről
Az írországi Schull nevű kisvárosban található ház, aminek közelében a gyilkosság történt – Forrás: Sophie: A Murder in West Cork / Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

Június végén két dokumentumsorozatot is bemutattak egy írországi bűnesetről, amelyet 1996 óta máig nem sikerült hivatalosan megoldani. Az egyik megválaszolatlan rejtélyként kezeli, ki gyilkolta meg a Franciaországból érkezett Sophie Toscan du Plantiert. A másik szerint a gyilkos kiléte nagyon is egyértelmű, a kérdés inkább az, hogyan fordulhat elő, hogy az illető büntetlen immár huszonöt éve.

Figyelmeztetés: Ebből a cikkből kiderülnek az ügy egyes fordulatai. Aki úgy tervezi megnézni egyik vagy másik dokumentumsorozatot, hogy ezeket nem szeretné ismerni előre, inkább ne görgessen tovább.

A Schull nevű kisváros Írország délnyugati partjainál, Cork megyében tökéletes menedéknek tűnt Sophie Toscan du Plantier, a 39 éves francia tévéproducer számára, amikor telítődött az élénk társasági élettel, amelyben Franciaország egyik legbefolyásosabb filmproducerének feleségeként része volt. Megvett egy eldugott házat, ami még helyi mércével mérve is mindentől messze volt, és ahonnan esténként a távoli világítótorony fényeit nézhette függönytelen ablakán keresztül.

Nem új otthon volt ez a számára, hanem tényleg menedék: nem lakott itt tartósan, hanem ide-ideutazott hosszabb-rövidebb időre, amikor tehette. 1996. december 20-án tette meg utoljára az utat Cork megyébe. Úgy tervezte, karácsonykor már újra Franciaországban lesz majd a családjával. De egy nappal karácsony előtt, 1996. december 23-án holtan találták a schulli ház közelében, a tüskés bozótban. Valaki agyonverte egy betondarabbal, amit megtaláltak a helyszínen.

Sophie Toscan du Plantier meggyilkolása miatt a mai napig senki sem került börtönbe. A 25. évfordulóhoz közeledve viszont most sokakban feltámadt a remény, hogy – a nyilvánosság nyomására – végre talán valódi lezárást kaphat az ügy. A közelmúltban két dokumentumfilmes stáb is belevágott abba, hogy feltárja a francia nő meggyilkolásának a történetét. Az elkészült alkotásokat szinte egyszerre, bő egy hét leforgása mutatták be június végén. Az egyik a többszörös Oscar-jelölt rendező, Jim Sheridan ötrészes sorozata Murder At The Cottage: The Search For Justice For Sophie címmel, ami a Sky tévén debütált. A másikat a Netflixnek készítette John Dower. A Sophie: A Murder in West Cork című dokusorozat három részben dolgozza fel az esetet.

Részlet a Netflix dokumentumfilmjéből; Sophie Toscan du Plantier és családja – Forrás: Sophie: A Murder in West Cork / Netflix

Az első újságíró a helyszínen

A filmesek egy dolgot már biztosan elértek: Drew Harris, az illetékes rendőrkapitány kijelentette, hogy „fontolóra veszi” az akta felülvizsgálatát. Az ír rendőrség kéréssel fordult a nyilvánossághoz, keresse meg őket, akinek bármilyen releváns új információ van a birtokában az ügyről.

Miközben az áldozat családja örül az ügyre irányuló megújult figyelemnek, van egyvalaki, aki csak kezdetben hitte azt, hogy hasznára válik a reflektorfény. Ő Ian Bailey, a gyilkosság első számú gyanúsítottja, aki 25 éve kitartóan bizonygatja ártatlanságát.

Bailey annak idején Angliából költözött Cork megyébe, Schullba: a gyönyörű helyen lévő, nyitott emberek lakta kisváros vonzotta a művészeket, hippiket, bohém különcöket. A férfi újságírásból élt, és mellesleg verseket írt. Eleinte albérlőként költözött egy helyi asszonyhoz, Jules Thomashoz, akivel idővel összebarátkoztak, majd párkapcsolatba kezdtek. Amikor Sophie Toscan du Plantier holttestét felfedezték, Bailey volt az első újságíró a helyszínen. Sorra jelentette meg a cikkeket, és miközben arról írt, hogy a bűnügy megoldását minden bizonnyal a franciáknál kell keresni, a helyi rendőrök gyanúját egyre inkább magára vonta.

Először is: furcsán viselkedett a gyilkosság után a helyszínen. Újságírótól szokatlan módon nem igazán tett fel kérdéseket, viszont egyes beszámolók szerint hamarabb tudta, hogy egy gyilkosságról kell majd tudósítania aznap, mint hogy kiküldték volna a terepre. Aztán: feltűnő volt, hogy összevissza volt karistolva a két keze, és a homlokán is látszott egy kisebb seb. A rendőrök biztosak voltak benne, hogy bárki is ölte meg a francia nőt, az áldozatot is megsebző bozót töviseinek nyomot kellett hagyniuk a gyilkoson is. Bailey-nek a saját sérüléseire az volt a magyarázata, hogy a kezén akkor sebesült meg, amikor levágta egy fenyőfa csúcsát karácsonyfának, a homloksebét pedig egy pulyka leölése közben szerezte.

A rendőrség nem állt a helyzet magaslatán, ami abból a szempontból érthető, hogy ezen a vidéken egyszerűen nem történtek ilyen súlyos bűntények, ezeknek a nyomozóknak soha nem kellett még gyilkossági ügyben nyomozniuk. Hogy a gyakorlatban ez mit jelentett, azt elég jól mutatja egy meghökkentő részlet a Netflix-sorozatból: Bailey összekaristolt kezéről fénykép helyett egy rajz készült, nem sokkal kidolgozottabb annál, mintha egy kisiskolás készítette volna.

Ian Bailey (középen, jobbra) távozik a dublini bíróságról, miután fellebbezett Franciaországba történő kiadatása miatt – Fotó: Julien Behal / PA Images / Getty Images

Nem volt elég bizonyíték

Az újságíró bűnösségét a sebeinél direktebb dolog is mutatta: a gyilkosság utáni napokban több különböző tanú előtt is olyan kijelentéseket tett részegen, miszerint ő ölte meg a francia nőt. Később azt magyarázta, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott, csak afféle fekete humornak szánta. Akadt még tanúvallomás arról, hogy a kérdéses időszakban Bailey ruhákat égetett a háza mögött, ráadásul az is napvilágra került, hogy a férfitól nem idegen a nők elleni erőszak. Jules Thomas, az élettársa orvosi kezelésre szorult, miután bántalmazta.

De a legerősebb adu Bailey ellen egy tanúvallomás volt. Egy helyi asszony, Marie Farrell azt állította, hogy látta őt a gyilkosság éjszakáján egy hídnál, távol a saját házától, ahol a vallomása szerint lennie kellett volna.

A helyi rendőrség kétszer vitte be Bailey-t, de mindkétszer el is engedték anélkül, hogy vádat emeltek volna ellene. Úgy ítélték meg, hogy egyszerűen nincs ehhez elég bizonyíték, ami pedig van, az csak közvetett, és beismerő vallomást sem tudtak kicsikarni. Összesen ötven lehetséges gyanúsított ügyében vizsgálódtak, de senki más nem volt, aki annyira gyanús lett volna, mint Bailey.

Szóba jött például az áldozat egy régebbi szeretője, Bruno Carbonnet, de neki betonbiztos alibije volt: Franciaországban volt a gyilkosság idején, csakúgy, mint Sophie férje, Daniel Toscan du Plantier. A befolyásos körökben mozgó, Jacques Chirackal is jó kapcsolatot ápoló férfi nem utazott Írországba a felesége halálhírére, amit sokan furcsálltak, és nem sokkal később újra is nősült. Bailey az egyik cikkében próbálta ráterelni a gyanút, felvetve, hogy a férj anyagi érdekből, a válással járó vagyonvesztést megakadályozandó fogadhatott bérgyilkost, de ez az elmélet nem volt túl meggyőző. Ahogy a Netflix-sorozatban is elhangzik: nem túl életszerű, hogy egy Franciaországból érkező bérgyilkos ennyire esetleges módon, a keze ügyébe eső betondarabot használva hajtsa végre az előre kitervelt gyilkosságot.

A dokusorozat után újra nyomozni kezdtek

Miután az ír rendőrség bő két évtizeden át egy helyben topogott, az áldozat családjának sikerült elérnie, hogy ha már az írek nem, a franciák lépjenek az ügyben. Bailey ellen Franciaországban vádat emeltek, és a távollétében lefolytatták ellene a bírósági eljárást. A francia és az ír igazságszolgáltatási rendszer különbségeiből fakadóan itt nem volt akadály, hogy csak közvetett bizonyítékok voltak ellene: 2019. május 21-én Párizsban bűnösnek mondták ki, és 25 évre ítélték, miközben ő a schulli otthonában követte a fejleményeket, és nem ismerte el a franciák joghatóságát az ügyben. Nem ő volt az egyetlen: az ír hatóságok nem adják ki őt Franciaországnak, legutóbb októberben utasította vissza az illetékes bíróság a kiadatást.

Sophie Toscan du Plantier családja meg van győződve arról, hogy az újságíró a gyilkos, nem lehet más – az ő közreműködésükkel készült, a gyászukat megrendítő interjúkon keresztül bemutató Netflix-produkció elég határozottan ezt a narratívát közvetíti. Jim Sheridan sorozata viszont kritikus a rendőrséggel szemben amiatt, hogy túl hamar túlságosan beszűkítették a nyomozás fókuszát Bailey-re, és bemutat más potenciális gyanúsítottakat is: írt és külföldieket egyaránt.

Sophie Toscan du Plantier férje, Daniel Toscan du Plantier producer és fia a temetésen 1996. december 30-án – Fotó: JEAN-PHILIPPE ARLES / AFP

Sheridannél fontos szerep jut Marie Farrellnek, a szemtanúnak, aki annak idején azt vallotta, hogy Bailey-t látta akkor éjjel. Az asszony egykor panaszkodott arra, hogy a vallomása után Bailey megfélemlítette, fenyegette. Később viszont azzal állt elő, hogy mindebből semmi sem igaz: nem Bailey-t látta, és a férfi nem fenyegette. Az asszony most azt mondja: kezdetben a rendőrök vették rá: mondja azt, hogy Bailey volt az a férfi, akit a hídnál látott, pedig nem ő volt az. Marie Farrellt az elmúlt hetekben újra kihallgatta a rendőrség, miután Sheridan jelezte, hogy új információt sikerült feltárnia. Farrell állítólag látott egy férfit Sophie-val a halála előtti délután, és fotóról felismerni vélte az általa látott illetőt Sheridan egy francia gyanúsítottjában.

Bailey készségesen a kamerák elé állt

Bailey az elmúlt 25 évben újra és újra beleesett abba a hibába, hogy rosszul mérte fel az ügye megítélését és a saját meggyőzőképességét. A kétezres években volt, hogy a viszonylagos elfeledettségből saját maga rángatta vissza az ügyet a beszédtémák közé, amikor rágalmazási pereket indított különféle újságok ellen, és bíróságra citálta a rendőrséget is. Vesztett. Most hasonló perekre számíthatnak a dokumentumfilmesek is. Bailey kezdetben azt hihette, hogy ártatlanul meghurcolt áldozatként fog megjelenni, és készségesen a kamerák elé állt.

Mióta látta a kész produktumot, a netflixes sorozatról kijelentette, hogy egyoldalú, és megpróbálta elérni, hogy utólag kivágják az interjúit, de hiába küldözgetett felszólításokat a Netflixnek. A Sheridan-féle sorozaton annyira kiakadt, hogy állítása szerint végig sem tudta nézni. Hasonló forgatókönyv játszódott le egyébként azzal a Nick Foster nevű oknyomozó újságíróval is, aki hat év nyomozás után nemrég könyvet jelentetett meg az ügyről. Foster úgy kezdett neki annak idején a munkának, hogy ártatlannak gondolta Bailey-t, de mostanra már biztos abban, hogy ő a tettes.

Bailey-t a filmesek és az újságíró is még ott tudta meginterjúvolni, ahol 25 évvel ezelőtt, Sophie Toscan du Plantier halálakor élt: Schullban. Nemrég viszont már arra panaszkodott a sajtóban, hogy Jules Thomasnak is elege lett, a nő közölte vele, hogy el kell hagynia a házát, így költöznie kell, de még nem tudja, hova fog menni.