Vilmos herceg és Harry herceg együtt avatta fel a Diana hercegnéről készült szobrot

2021. július 1. – 19:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vilmos és Harry herceg együtt leplezték le azt a szobrot a Kensington-palota kertjében, amely édesanyjuk születésének 60. évfordulójára készült – írta meg a BBC.

Harry hercegnek az utóbbi időben több konfliktusa is volt a királyi családdal, azon belül is bátyjával, akivel nagyapjuk, Fülöp herceg áprilisi temetése óta nem találkoztak.

„Emlékszünk a szeretetére, erejére és jellemére. Olyan tulajdonságok ezek, amelyek által a jó ereje lehetett az egész világon, számtalan életet megváltoztatva” – mondták a testvérek, akik jó hangulatban beszélgettek később a vendégekkel. Viszonylag kevesen vettek részt az eseményen: csak Vilmos herceg, Harry herceg, Diana két nővére, öccse és a szoborbizottság tagjai voltak jelen.

A testvérek nem nyilatkoztak nyilvánosan az eseményen, a BBC arról számolt be, hogy az eseményen baráti hangulat uralkodott, nem érződött, hogy a háttérben feszültség lenne a családban.

A szobor, ami Ian Rank-Broadly munkája, Lady Dianát ábrázolja három gyerekkel (az egyik gyerek a másik mögött áll, így nehéz észrevenni, köszönjük olvasóink jelzését!). Az alkotás elhelyezése is fontos, a fiai szerint ugyanis a Kensington-palota volt a walesi hercegné egyik kedvenc helyszíne.

Harry herceg és a brit királyi család konfliktusáról ebben a cikkünkben számoltunk be bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!