Három nő volt a németországi késelő áldozata, öt másik nő és egy gyerek súlyosan megsérült
2021. június 26. – 22:15
frissítve
A németországi késelő mindhárom áldozata nő volt – írja a BBC. Ahogy pénteken írtuk, egy 24 éves szomáliai férfi késsel hadonászott pénteken Würzburgban, és a három halálos áldozat mellett öt másik nőt és egy gyereket is megsebesített. A rendőrség csak azután tudta elfogni, hogy lábon lőtték.
Nem tudni, hogy miért, de a férfi felkapott egy kést egy áruház konyhaosztályán, és megtámadta a körülötte lévőket, majd az utcán támadt rá a járókelőkre. A rendőrség szerint pszichés zavarokkal küzdhet.
Szombaton háromrendbeli gyilkosság és hatrendbeli gyilkossági kísérlet miatt bíróság elé került. Szemtanúk szerint egy bolti eladót és két vásárlót ölt meg. A bajor belügyminiszter szerint nem biztos, hogy a legsúlyosabb sérüléseket elszenvedők túlélik-e.
Rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsított otthonában, és egy hajléktalanszállóra is kimentek, ahol a férj be van jelentve. Ott több gyűlölködő szórólap mellett megtalálták a telefonját. Egy szemtanú arról számolt be, hogy a férfi „Allahu Akbar”-t kiáltott a támadás alatt, de a rendőrségi szóvivő szerint bár a támadó büntetett előéletű, a korábbi bűncselekményeinek nem volt köze terrorizmushoz.