Norvégia betiltja a homoszexualitás gyógyítását hirdető kezeléseket

2021. június 25. – 12:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az északi állam egy összetett LMBT-csomag részeként döntött így, mint a kormányfő jelezte, a helyi Pride-ot is állami pénzből finanszírozzák.

Norvégia egy olyan szélesebb cselekvési tervet fogalmazott meg, amely öt területen kívánja javítani az LMBT-emberek életét – írja a Local norvég lap. Erna Solberg miniszterelnök bejelentette, hogy ennek keretében a norvég kormány betiltja az úgynevezett konverziós terápiát. Norvégia ezzel a negyedik európai ország lehet (Németország, Málta és Albánia után), ahol egységesen tiltják az ilyen beavatkozásokat.

„A kormány hamarosan konzultációba kezd a konverziós terápia betiltásáról szóló törvényjavaslatról. Ez egy fontos és nagy lépés a helyes irányba ”

– mondta a kormányfő.

A konverziós vagy reparatív terápiák ellentmondásos és tudományosan nem igazolt módszerek. Természetesen mindenkinek lehetnek olyan történetei a környezetéből, amikor valakinek megváltozott az orientációja, de az önbeszámolókra alapozott történetekben nehéz szétszálazni, hogy ezt mi okozta (korábban tagadott orientáció, társadalmi elvárások, biszexualitás vagy valóban valamilyen érdemi változás).

Sokan megkérdőjelezik azt, hogy eredményes lehet-e az, amikor megpróbálják megváltoztatni az ember szexuális irányultságát vagy nemi identitását, és akkor magát az etikai kérdéssort még nem is tettük fel. Meg kell-e változtatni bárkinek a szexuális orientációját? Természetesen az egyén akarata nélkül semmiképpen, de mi a teendő akkor, ha valaki maga szeretné ezt? Itt már fontosabb az, hogy a módszerek nem igazoltak, bár persze egy nagy rakás kuruzsló alkalmazhat drága pénzért nem igazolt áltudományos egészségügyi jellegű és vélhetően teljesen eredménytelen terápiát.

A konverziós terápiák megítélése ugyanakkor súlyosabb, ezekben az esetekben a legtöbb esetben a homoszexuális emberek átfordítása merül fel a heteroszexuális irányba, és a módszerek eléggé vegyesek, de sokszor tényleg rémesek.

Az a közös bennük, hogy a homoszexualitást alapvetően patologizálják, vagyis kezelhető betegségnek fogják fel, amit a pszichológus vagy a pszichiáter „kikezelhet”, sőt vannak konkrét fiziológiai beavatkozások is, mint a lobotómia vagy a hereátültetés, de a korábban alkalmazott keményebb módszerek között volt elektrosokk is, amikor a páciensnek férfiak közötti pornográf jeleneteket mutatnak, és közben elektromos sokk által hányást váltanak ki a páciensnél, vagyis az undort próbálták kódolni.

Vélhetően Norvégiában, vagyis a világ egyik legbefogadóbb országában ezek nem túl gyakori kezelések, de Abid Raja kulturális miniszter szerint a konverziós terápia törvényi tiltása így is kulcskérdés a norvég kormánynak.

„Ez az egyik fókuszterület. A konverziós terápia elveszi az emberek szabadságát, óriási pszichológiai nyomást jelent, amely megpróbálja elpusztítani az illető önképét”

– mondta Raja.

Az öt kiemelt terület, amelyre a kormány összpontosítani fog:

  • az LMBT-kérdések megismerésének és kutatásának növelése,
  • a nemek és a szexuális sokféleség körüli átláthatóság fokozása,
  • a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés,
  • egyenlőség a munka világában,
  • biztonságos helyi környezet és nyilvános terek az LMBT-közösségnek.

Solberg azt is bejelentette, hogy a jövő évi Pride felvonulást az állami költségvetésből finanszírozzák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!