A bántalmazóját megölő francia nő oldalára állt az ügyész

2021. június 25. – 21:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vádlott szabadon engedésére irányuló indítványt tett az ügyész a bántalmazó férjét meggyilkoló francia nő, Valérie Bacot büntetőperének utolsó tárgyalási napján, pénteken, írja a BBC. Az ügyész indítványa arról szólt, hogy a nőt egy év letöltendőre és további négy év felfüggesztettre ítéljék – ez a gyakorlatban azonnali szabadulást jelentett volna az asszonynak, mert egy évet már eltöltött előzetes letartóztatásban.

A kihirdetett ítélet végül ennél is enyhébb lett valamivel: összesen négy év, amiből egy év letöltendő és – a négy helyett csak – három felfüggesztett. „Bravo” kiáltások fogadták az asszonyt, amikor szabad emberként elhagyta a bíróság épületét Chalon-sur-Saône-ban.

A nőt 12 éves kora óta bántalmazta a gyilkosság áldozata, Daniel Polette, aki előbb Valérie Bacot mostohaapja, majd férje volt. Polette 25 évvel volt idősebb a nőnél. A kilencvenes években két és fél évre lecsukták az akkor még kislány Bacot bántalmazása miatt, de aztán a szabadulása után hazatért, folytatta, amit abbahagyott, és 17 éves korában teherbe ejtette a nevelt lányát. Később 14 éven át prostitúcióra kényszerítette, ismétlődően fegyverrel fenyegette.

Fotó: JEFF PACHOUD / AFP
Fotó: JEFF PACHOUD / AFP

Bacot 2016-ban ölte meg őt. Lelőtte. A gyilkosságot beismerte. A védelem szerint az juttatta el végül idáig, hogy félt: a lányuk lesz a férfi következő áldozata.

Több mint 700 ezren írták alá a nő szabadulását követelő petíciót. Bacot könnyekben tört ki, majd elájult a bíróságon, amikor meghallotta, hogy az ügyészség azt kérte: szabadon távozhasson.

Éric Jallet, az ügyész a beszédében világossá tette, hogy az emberek nem vehetik csak úgy a saját kezükbe az igazságszolgáltatást, de ezzel együtt: Bacot bebörtönzésétől nem lenne biztonságosabb hely a világ, minimális a valószínűsége, hogy bűncselekményt kövessen el.

A védőügyvéd Nathalie Tomasini még így is sokallta a büntetést, arról beszélt: szerinte az asszonyt egyáltalán nem szabadna elítélni, fel kellene menteni.

Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon, ahol segítenek a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak. A NANE Egyesület is működtet segélyvonalat bántalmazott nőknek és gyerekeknek, valamint a nekik segíteni vágyóknak. Ez a 06-80-505-101-os számon hívható anonim módon, ingyenesen, hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között. Az Ökumenikus Segélyszervezet online kínál anonim tanácsadást, a részletekért keresse fel ezt az oldalt. Ha kifejezetten jogi természetű kérdései vannak kapcsolati erőszakkal összefüggésben, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálata szerdánként 16 és 18 óra, valamint csütörtökönként 10 és 12 óra között hívható a 06-70-220-2505-ös számon.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!