Irán szellemflottájával szállíthat több millió hordó olajat Kínának

2021. június 20. – 15:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Daily Mail értesülései szerint a kereskedelmi tilalmak ellenére Irán nagy mennyiségben értékesít olajat a kínai feketepiacon, a bevételekből pedig az atomprogramjukat finanszírozzák. Ehhez egy szellemflottát használnak.

A Daily Mail azt állítja, hogy Irán az elmúlt egy évben szinte megduplázta hajóflottáját úgy, hogy a tankereik más országok zászlajai alatt hajóznak. A 123 hajóval pedig akár napi egymillió hordó olajat is be tudnak csempészni Kínába. Az Irán ellen érvényben lévő szankciók alapján az ország nem is kereskedhetne az olajjal.

Az iráni szellemflotta több trükköt is bevet, hogy ne legyen nagyon feltűnő. A hajókat olyan kis nemzeteknél regisztrálják be, amelyek nem igazán tudják ellenőrizni a lobogójuk alatt közlekedő tartályhajókat. Hogy az iráni hajók elfedjék valódi kilétüket, sűrűn változtatják is lajstromozásukat is a különböző országokban. Gyakran manipulálják a hajók GPS-jelét is, a térképen máshol látjuk a hajót, miközben észrevétlenül kiköt tiltott területeken.

Az iráni zászló alatt közlekedő MT Horse és a panamai zászló alatt közlekedő MT Freya, amelyet januárban foglalt le az indonéz parti őrség, mert a gyanú szerint illegálisan kereskedtek olajjalFotó: AFP
Az iráni zászló alatt közlekedő MT Horse és a panamai zászló alatt közlekedő MT Freya, amelyet januárban foglalt le az indonéz parti őrség, mert a gyanú szerint illegálisan kereskedtek olajjalFotó: AFP

A Daily Mail azt írja, hogy több olyan műholdfelvétel a birtokukba jutott, ami megerősíti, hogy a hajók használták ezt az úgynevezett spoofing technikát. Azt állítják, hogy a tankerekből a Dél-kínai-tengeren rakodtak át kínai hajókra olajat.

A Mark Wallace volt amerikai ENSZ-nagykövet által vezetett nemzetközi nonprofit csoport szerint Kína semmibe vette az érvényben lévő kereskedelmi tilalmat, és az elmúlt hat hónapban növelte titkos tengeri ügyleteit. Hírszerzési információk szerint az olajból bejövő pénzt Irán atomprogramjára fordítja.

A jelentések szerint Kína 700 ezer hordó olajat vásárolt naponta illegálisan Irántól, de volt olyan nap, amikor egymillió hordó olaj is gazdát cserélt. A becslések szerint a flotta 100 millió hordó nyers- vagy fűtőolajat, és közel 12 millió hordó cseppfolyósított földgázt képes szállítani – összesen 7,5 milliárd dollár értékben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!