Soha nem volt még ennyi menekült: 82,4 millióra emelkedett a számuk világszerte

2021. június 18. – 08:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Covid alatt is nőtt a világ menekültjeinek a száma. Az UNHCR riportja szerint a külföldre távozók kétharmada öt országból indul el, de a befogadóknál is van ilyen sűrűsödés, ott a gazdagabb országok közül ismét csak Németország jeleskedett.

Az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete szerint a világjárvány ellenére 2020-ban a háborúk, erőszak, üldöztetés és emberijog-sértések elől menekülő emberek száma tovább emelkedve közel 82,4 millióra nőtt. Ez 4 százalékos növekedés a 2019 végi, már akkor is rekordot jelentő 79,5 millió főhöz képest.

Az országuk határain túlra menekült emberek több mint kétharmada mindössze öt országból indult útnak.

  • Szíriából (6,7 millió fő),
  • Venezuelából (4,0 millió fő),
  • Afganisztánból (2,6 millió fő),
  • Dél-Szudánból (2,2 millió fő) és
  • Mianmarból (1,1 millió fő).

Aki elindul, az meg is érkezik valahová, vagyis az éremnek két oldala van. Immár hetedik éve Törökország ad otthont a legnagyobb menekültnépességnek (3,7 millió fő), majd Kolumbia következik a sorban (1,7 millió), illetve Pakisztán (1,4 millió fő), Uganda (1,4 millió fő) és Németország (1,2 millió fő).

Mint a jelentésből kiderül, 2020 végén 20,7 millió olyan menekült élt a világon, aki az UNHCR mandátuma alá tartozott, 5,7 millióan voltak a palesztin menekültek, akikről az UNRWA gondoskodik, illetve 3,9 millió venezuelai élt a hazájából erőszakkal elűzve külföldön. További 48 millió ember volt belső menekült, azaz olyasvalaki, akit az erőszak elűzött az otthonából, de az országán belül maradva keresett biztonságos menedéket. A belső menekültek száma 2,3 millió fővel nőtt 2020-ban, köszönhetően elsősorban az Etiópiát, Szudánt, a Száhel-övezet országait, Mozambikot, Jement, Afganisztánt és Kolumbiát sújtó válságnak.

„Minden egyes szám mögött egy ember van, akit elüldöztek az otthonából. Sokkal erőteljesebb politikai akaratra van szükség ahhoz, hogy tehessünk a háborúk és az üldöztetés ellen, amelyek a leginkább felelősek azért, hogy az emberek arra kényszerülnek, hogy elmeneküljenek az otthonukból”

– mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa.

Az összes menekült és menedékkérő 42 százalékát 18 év alatti fiúk és lányok teszik ki. Ők különösen kiszolgáltatottak, mindenekelőtt azokban az esetekben, amikor egy adott válság évekig elhúzódik. Az UNHCR legfrissebb becslései szerint 2018 és 2020 között hozzávetőleg egymillió gyermek született menekültként szerte a világon. A legtöbbjük pedig várhatóan még évekig menekült is marad.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!