Botswanában akkora gyémántot találtak, mint egy golflabda

2021. június 18. – 08:00

frissítve

Botswanában akkora gyémántot találtak, mint egy golflabda
A botswanai elnök, Mokgweetsi Masisi tartja kezében a gyémántot 2021 június 16-án Gaborone-ban – Fotó: Monirul Bhuiyan / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az 1098 karátos kő a világ valaha talált harmadik legnagyobb gyémántja.

A Live Science cikke szerint 2021 júniusában hatalmas gyémántot talált a botswanai Debswana vállalkozás. Amikor ezt a cégnevet olvassuk, bizonyára felötlik bennünk, hogy ez biztos valami vicces összevont név lehet. Igen, ez valóban az, mert a cég a De Beers vállalat és a botswanai kormány közös vállalkozása.

Előbbi egy dél-afrikai vállalkozás, a világ legnagyobb gyémánttermelője, bár most egy kicsit elgondolkodtam, hogy a gyémántot termeli-e egy cég, vagy csak keresi, esetleg bányássza.

Az óriási kő 1098 karátos, és a botswanai kormány szerint ez a Föld harmadik legnagyobb gyémántja, alig kisebb, mint a valaha talált második legnagyobb gyémánt.

A kő lelőhelye a dél-botswanai Jwaneng bánya volt, amelyet a világ jelenlegi legértékesebb bányájának tartanak. Botswana immár Afrika vezető gyémánthatalma, itt került elő az örökranglista második helyezettje is, az 1109 karátos, Lesedi La Rona néven. Érthető, ha ez így nem érthető, mert az elnevezés egy Botswanában beszélt bantu nyelven, szetszvanául van, az a jelentése, hogy a „mi világosságunk”.

A világ legnagyobb gyémántja azonban továbbra is a híres Cullinan, amelyet 1905-ben Dél-Afrikában fedeztek fel. Az a kő nagyobb, mint a következő kettő együtt, 3106 karátos, csak éppen már felvágták száz darabra A 621 grammos hatalmas találat neve, vagyis a Cullinan is izgalmasan hangzik, pedig nem az, Sir Thomas Cullinan volt annak a bányának az elnöke, ahol találták..

Karátok, grammok, rekordok, de mégis mi számít nagynak gyémántban? Mokgweetsi Masisi botswanai elnök mutatja ugyan a képünket, de úgy jár el, mint a horgászok, jól előre tartja a zsákmányt, hogy az még nagyobbnak tűnjön.

Ha egy plasztikus képpel szeretnénk leírni (én például ma is megborzongok, ha borsószem nagyságú jég esik, viszont zavar, ha egy plasztikázott nőről azt írják, hogy már nagyobb a melle, mint a feje), akkor a gyémántról úgy lehet fogalmazni, hogy baromi nagy gyémántnak számít, ha azt mondhatjuk, hogy akkora gyémántot találtak, mint egy golflabda.

A mostani találatról Botswana kormánya dönthet, megveszi a közös cégtől, vagy hagyja, hogy a De Beers piacra dobhassa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!