Nem volt hajlandó elkészíteni a tortát egy cukrász a nemváltó műtéten átesett nőnek, megbüntették

2021. június 17. – 09:32

frissítve

Nem volt hajlandó elkészíteni a tortát egy cukrász a nemváltó műtéten átesett nőnek, megbüntették
Jack Phillips tortát díszít – Fotó: Bruce Ellefson / Alliance Defending Freedom / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ötszáz dollárra, azaz nagyjából 150 ezer forintra büntetett meg a bíróság egy cukrászt az USA-ban, mert nem volt hajlandó születésnapi tortát sütni egy nemváltó műtéten átesett nőnek.

A nő azt kérte, hogy tortája kívül legyen kék, belül pedig rózsaszín, ez jelképezze nemi átalakulását. A cukrász azonban megtagadta a kérést, azzal az indoklással, hogy nem ért egyet a torta üzenetével.

A bíró szerint a cukrász megsértette Colorado állam diszkriminációellenes törvényét, a cukrászt védő csoport, a Szabadságot Védő Szövetség fellebbez az ítélet ellen – írja az MTI.

A cukrász, Jack Phillips nem először kerül bíróság elé amiatt, hogy vallási meggyőződésére hivatkozva megtagadta a szolgáltatást. 2018-ban megtagadta egy meleg pártól, hogy esküvői tortát készítsen nekik. Az ügy egészen a legfelsőbb bíróságig jutott, amely nem találta bűnösnek a férfit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!