ENSZ: A járvány alatt több lett a gyerekmunkás

2021. június 10. – 05:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nőtt az elmúlt években a gyerekmunkát végző kiskorúak száma, a koronavírus-járvány pedig jelentősen nehezíti ennek visszaszorítását, és veszélybe sodorja a már eddig elért eredményeket is, írja friss jelentésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

A jelentés szerint az elmúlt négy évben 8,4 millióval nőtt a munkára kényszerült gyerekek száma, így jelenleg körülbelül 160 millió, gyerekmunkát végző kiskorúról tudni világszerte. Azt is írják, a járvány alatt rengeteg felnőtt vesztette el a munkáját, így sok családban a gyerekek váltak pénzkeresővé. Az ő helyzetüket még az is nehezíti, hogy a megbetegedések, illetve a járványügyi rendelkezések miatt sok iskola is bezárt.

A vidéki térségekben közel háromszor gyakoribb a gyerekmunka, mint a városokban: a gyerekmunkát végzők 70 százaléka, azaz közel 112 millió gyerek a mezőgazdasági szektorban dolgozik. További 20 százalék – azaz 31,4 millió – a szolgáltatói szektorban, 10 százalékuk, vagyis 16,5 millióan pedig az iparban. 2016 óta 6,5 millióval 79 millióra nőtt az olyan gyerekek száma, akik az egészségükre veszélyes munkát kénytelenek végezni. A jelentés szerint a járvány miatt a jövő év végéig további 9 millió gyereket fenyegethet a gyerekmunka veszélye.

Az ENSZ célja, hogy a gyerekmunkát 2025-ig teljesen megszüntessék.

Iskola helyett aranybánya és egész napos munka, heti hét napon át – ez a sors vár a gyermekek nagy részére Kamerun eldugott falvaiban. Interjúnkat az UNICEF magyarországi vezetőjével itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!