Források a Macront felpofozó férfiról: Egy kicsit elveszett, egy kicsit kocka és szélsőjobboldali

2021. június 9. – 15:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A középkori kardvívás rajongója, valamint több szélsőjobboldali YouTube-csatorna feliratkozója az a férfi, aki egy hivatalos látogatása alatt felpofozta Emmanuel Macron francia elnököt, írja az ügyet közelről ismerő forrásokra és sajtóértesülésekre hivatkozva az al-Dzsazíra.

A portál egyik rendőrségi forrása szerint egy 28 éves, büntetlen előéletű férfi képelte fel az elnököt a délkelet-franciaországi Tain-l'Hermitage-ban. A Damien Tarel nevű gyanúsított ellen várhatóan közszereplő elleni támadás miatt indul eljárás, amiért akár háromévnyi szabadságvesztéssel és 45 ezer eurós bírsággal is sújthatják.

„Egy kicsit elveszett, egy kicsit kocka, egy kicsit gamer” – így jellemezte az egyik forrás az esetről készült (és az internetet bejárt) felvételeken lófarkat viselő, szakállas férfit, aki egy harcművészet-rajongókból álló klubot is vezetett, amely például a hagyományőrző kardvívást is szívesen népszerűsítette.

Ahogy korábban a Telex is beszámolt róla, Tarel egy kordon felett kevert le egy nagyot a helyieket üdvözölni kívánó Macronnak, akinek két testőre a földre teperte a támadót, egy harmadik pedig kimenekítette onnan. Mint korábban írtuk, a pofon miatt két embert vettek őrizetbe.

Macron: Az erőszak nem fog megállítani

Emmanuel Macron később elszigetelt esetnek nevezte a támadást, relativizálta annak jelentőségét. „Nem szabad hagynunk, hogy szélsőségesen erőszakos emberek vegyék át a nyilvános vitát, nem érdemlik meg” – idézi az MTI a Le Dauphiné Libéré nevű lapnak adott nyilatkozatát. Az elnök úgy fogalmazott: az efféle erőszak nem fogja megállítani.

Az elnöki hivatal egy szűkszavú közleményben annyit írt, hogy megpróbálták megütni az államfőt, de ez nem tántorította el őt látogatása folytatásától. Macron eredetileg azért érkezett a városba, hogy diákokkal és vendéglősökkel beszélgessen arról, milyen visszatérni a megszokott kerékvágásba a koronavírus-járvány után.

Jean Castex francia miniszterelnök a demokrácia elleni támadásnak nevezte az incidenst. A történteket a teljes francia pártpaletta elítélte. Marine Le Pen, a radikális jobboldal vezetője hangsúlyozta: egy demokráciában megengedhetetlenek az ilyen incidensek. Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali pártelnök szintén szolidaritásáról biztosította az államfőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!