Lebukott, hogy titokban mobiltelefont dugdosott, büntetésből fogdába zárták a móri gyilkosságokért elítélt Weiszdornt
Februárban még csak szóbeli megrovásban részesítették a móri gyilkosságokért elítélt, tizennégy éve börtönben ülő Weiszdorn Róbertet, miután tüntetőleg körbesétálta az udvar tiltott részeit is azután, hogy a Kozma utcai bv-intézet vezetője közölte: a pandémia végéig lezárják az udvar egy részét.
Most a Blikk információi szerint Weiszdorn 14 nap fogdát kapott (a Blikk szerint sötétzárkát), amiért cellájában elrejtve egy mobiltelefont találtak az őrök. Weiszdorn állítólag nem próbálta cellatársára kenni a dugdosott telefont, vállalta, hogy az övé.
„Idáig tényleg semmi gond nem volt Róberttel, most pedig rövid tanulási időn belül kétszer is nagyot hibázott. Először a járvány miatti szigorú szabályok ellen lázadt fel, most pedig jött a tiltott telefon ügy. Az elsőért még csak szóbeli megrovást kapott, most azonban már nem úszta meg ennyivel. Biztos vagyok benne, hogy itt a rossz szériának vége szakad és újra mintarabként viselkedik majd a védencem”
– mondta a lapnak Weiszdorn ügyvédje, dr. Lichy József.
Weiszdorn Róbert és társa 2002-ben kirabolt egy móri bankot. A bankrablásnak nyolc halálos áldozata volt, így Weiszdornt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, feltételes szabadságra bocsátás lehetőségével. Társa az ítélethozatal előtt öngyilkos lett. Nemrég vallásról, hitről és tanulmányairól is beszélt a SZEMlélek blognak.
A Telex nemrég Kaiser Edével készített interjút. Először Kaisert gyanúsították meg a móri mészárlással, de Weiszdorn letartóztatása után ejtették ellene azt az egy vádat – más bűntettei miatt azonban csak 2020 nyarán szabadult. A börtönben találkozott Weiszdornnal, és ő egészen máshogy látta a mészárlás egyik valódi elkövetőjét. Interjúnkat itt olvashatja.