Lemond Csecsenföld vezetője, ha egy blogger meg tudja verni a 13 éves fiát

2021. június 3. – 22:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Enyhén szólva nem kis nyomás alá helyezte saját 13 éves fiát Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője. A Bloody Elbow írja, hogy Kadirov 13 éves fiát egy Csecsenföldről 2015-ben elmenekült blogger egy alkalommal csak zsáknak hívta, utalva ezzel a fiú túlsúlyára.

Kadirov nemrég élőben jelentkezett be, miközben epret szedtek. Eperszedés közben hozta szóba Tumszo Abdurahmanov bloggert és az említett zsákos hasonlatot a fiával kapcsolatban. Aztán egyszer csak a fiú felé fordult, és megkérdezte tőle, hogy félne-e kiállni a blogger ellen, mire a fiú azt válaszolta, hogy érdekli a kihívás.

Ezután tette hozzá Kadirov, hogy ha Abdurahmanov meg tudja verni a fiát, akkor lemond Csecsenföld vezetéséről.

Abdurahmanov kifejezetten népszerű bloggernek számít, aki gyakran kritizálja a csecsen vezetést. A férfi 2015-ben volt kénytelen elmenekülni az „országból”, miután Magomed Daudov, Kadirov egyik legfontosabb embere vérbosszút fogadott ellene. Később egy férfi meg is támadta, aki azt mondta neki, hogy Moszkvában fogva tartják az édesanyját. Az elmúlt években megszaporodtak a csecsen disszidálók elleni erőszakos bűncselekmények, egy férfit halálra szurkáltak 2019-ben a franciaországi Lille-ben, egy másikat pedig Berlinben végeztek ki hátulról egy fejlövéssel.

Mindezek ellenére Abdurahmanov annyival reagált a kihívásra, hogy a Kadirov-klánnak először a súlyfeleslegével kellene megküzdenie, és csak utána bunyózni hívni őt.

Az egyetlen verseny, amiben le tudnátok győzni, az a bordaszeletevés

– zárta rövidre a külföldre menekült blogger.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!