Kamionokkal torlaszolják el a Kínában kóborló elefántcsorda útját

2021. június 2. – 13:25

Kamionokkal torlaszolják el a Kínában kóborló elefántcsorda útját
Már ötszáz kilométert tett meg az elkóborolt elefántcsorda Kínában Fotó: Hu Chao/Xinhua/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 15 tagú elefántcsorda okoz fejfájást Kína délnyugati részén, mert amerre járnak, pusztítanak.

A csorda áprilisban hagyta el az eredeti élőhelyéül szolgáló természetvédelmi területet, és azóta 500 kilométert tett meg észak felé a Jünnan provinciában. Mindeközben felettek több kukoricatáblát, romba döntöttek istállókat és víztartályokat is kiürítettek, nagy aggodalmat kiváltva a helyi földművesek körében. A felmérések szerint eddig 56 hektárnyi szántóföldet dúltak fel, körülbelül 1 millió dolláros kárt okozva.

Az állatok mozgását több százan követték a lakosság biztonsága miatt, a hatóságok mesterséges fizikai akadályokat is építettek, nehogy az elefántok bejussanak a nagyobb településekre, például dombokat emeltek egy folyópartra, vagy kamionokkal torlaszolták el az utat. A csordáról megjelent videófelvételek alapján ez nem mindenhol volt sikeres, mert a képek azt mutatják, hogy az állatok a városban is flangáltak.

Azt a szakértők egyelőre nem tudták megmagyarázni, hogy miért indultak ilyen hosszú útra az elefántok, korábban még sosem keveredtek ennyire északra a Jünnanban élő populáció tagjai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!