Belgiumban öt tinédzser erőszakolt meg egy 14 éves lányt, aki négy nappal később öngyilkos lett

2021. június 2. – 15:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Belgiumban letartóztatták azt az öt tinédzsert, akik csoportosan szexuális erőszakot követtek el egy 14 éves lányon. A támadók az erőszakról készült képeket közösségi oldalakra is feltöltötték, amivel feltehetőleg hozzájárultak a lány öngyilkosságához.

A nyomozók azt közölték, hogy az öt gyanúsítottból hárman fiatalkorúak, őket egy ifjúsági intézetbe vitték be, míg a másik két támadót, akik már betöltötték 18. életévüket letartóztatták. Ők ketten szerdán már bíróság elé állnak, írta a BBC.

A belga lapok szerint a 14 éves áldozat egy genti temetőnél beszélt meg találkozót az egyik fiú barátjával május 15-én. A találkozóra utóbbi azonban nem egyedül, hanem négy társával érkezett, akikkel megtámadták és megerőszakolták a lányt. Az eset után négy nappal a lány öngyilkosságot követett el.

Az áldozat apja azt nyilatkozata a Het Nieuwsbladnak, hogy az utolsó lökést az adhatta meg a lányának az öngyilkossághoz, hogy a támadók közzétették a képeket az erőszakról.

Az esetre gyorsan reagáltak a belgiumi politikusok is. Sarah Schlitz egyenlőségért felelős államtitkár azt ígérte, hogy lépéseket tesz a szexuális erőszakról készült képek online megosztásának megakadályozására. Schlitz azt mondta, hogy egyeztetéseket kezdenek a közösségi médiacégek képviselőivel, hogy a moderálási elvekről beszéljenek.

„Szörnyű. Nincsenek erre szavak. Arra kérem a szexuális erőszak áldozatait, hogy tegyenek feljelentést” – mondta Vincent van Quickenborne belga igazságügyi miniszter. Azt ígérte, hogy a igazságszolgáltatás mindent megtesz az elkövetők, valamint a szexuális erőszakról készült képeket megosztók felkutatásáért és megbüntetéséért.

Ha szexuális erőszakot, bántalmazást követtek el önnel szemben, vagy zaklatták, hívja a NANE Egyesület bántalmazott nőknek szóló segélyvonalát a 06-80-505-101-es telefonszámon. Az anonim módon, ingyenesen hívható szám hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között elérhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!