Olyan üzenettel búcsúzott a legrégibb orosz hírportál, amit itthon is mindenki érthet

2021. június 1. – 12:01

frissítve

Olyan üzenettel búcsúzott a legrégibb orosz hírportál, amit itthon is mindenki érthet
A Newsru.com utolsó oldala, amely jűnius 1-jétől már nem frissül Forrás: Newsru.com

Másolás

Vágólapra másolva

Két hónap híján 21 évig működött Oroszország egyik legelső internetes hírportálja. A Newsru.com június 1-jétől már nem jelentet meg anyagokat, de fenntartja archívumát, amely továbbra is szabadon hozzáférhető. Mielőtt a magyar olvasónak tartalmában tulajdonképpen egyáltalán nem ismeretlen búcsúüzenetre térnénk, érdemes kontextusba helyezni a portált.

Annak a Vlagyimir Guszinszkijnek az irányításával jött létre, aki az NTV magántelevízió tulajdonosa volt. A csatorna 1993-ban indult, de az oligarchának számos egyéb médiaprojekthez is köze volt, többek között az Echo moszkvai rádióhoz, amely jelenlegi tulajdonosa – a Gazprom-Media – ellenére még mindig sajtóként működhet Oroszországban. Guszinszkijt nyilván nem lehetett nyugati értelemben médiatulajdonosnak tekinteni az 1990-es évek képlékeny orosz politikai terében, amikor soha nem látott súlya volt a sajtónak, de az NTV-vel mindenképp létrejött egy olyan médium, amely fontos szerepet töltött be a posztszovjet Oroszország sajtótörténetében. (Még akkor is, ha a mai szemmel az oroszországi sajtószabadság különleges korszakának tekinthető évtized egyrészt az újságírók halálozási számait tekintve elég véres volt, másrészt tele volt politikailag ellenérdekelt tulajdonosok által kézivezérelt revolversajtóval.)

Őrizetbe vették, eladta, elengedték

Az NTV első korszaka 2000-ig tartott, amikor hatalomra kerülésével Vlagyimir Putyin határozottabban kezdett fellépni a Kreml érdekeivel ellentétesen működő sajtótermékek – és részben kétségtelenül oligarcha tulajdonosaik – ellen, amelyek helyébe részben más, a hatalomnak már behódolt korábbi oligarchák léptek. Guszinszkijt sikkasztás gyanújával őrizetbe vették, ezután megegyezés született holdingja eladásáról. Ezután a vele szemben indított ügyet lezárták. Guszinszkij elhagyhatta az országot, orosz és izraeli mellett spanyol állampolgársága van, jelenleg is Spanyolországban él.

A Newsru.com viszont tovább működhetett, amerikai szerverekről, de az orosz hatóságok nem is lehetetlenítették el működését. 2007 és 2017 között egy ukrán híroldalt is működtetett, és 2005-től egy izraelit is, amely továbbra is működik.

A híroldal búcsúzó üzenet az alábbi:

„Köszönetet mondunk mindazoknak, akik olvasták híreinket az elmúlt 21 évben. Tudjuk, hogy sokan végig velünk voltak. Az utóbbi időben ez havi hárommillió embert jelentett.

2000. augusztus 1-jétől 2021. május 31-ig mindennap igyekeztünk becsületesen eleget tenni szakmai kötelezettségünknek, azaz elmondani, hogy milyen fontos dolgok zajlanak az országban, a világban, és mindennap objektív képet adni.

Az évszázad elején NTV.ru voltunk, akkor jött létre az első internetes oldal televíziós hírekre. Azé az NTV-é, amelynek 20 évvel ezelőtti megsemmisítéséről épp a közelmúltban emlékeztünk meg.

Munkánkat gazdasági okokból szüntetjük be, ám ezeket az okokat az országban zajló politikai folyamatok teremtették. 2014 után világossá vált, hogy gyökeresen változik meg nemcsak a külpolitika, de a belföldi gazdaság is.

Az általunk adott kép annyira különbözött már attól a képtől, amelyet az állami médiumok mutattak, hogy velünk 2014 eseményei (a Krím orosz elcsatolása, a kelet-ukrajnai konfliktus – a szerk.) után már nem akartak együttműködni a legnagyobb hirdetők, a többiek pedig különösen ebben az évben kezdtek ódzkodni ettől.

Mind gyakrabban kellett írnunk olyan korlátozó törvények elfogadásáról, amelyek bármelyik pillanatban minket is érinthettek. Mind több megbecsült embert és valós információval rendelkező forrást külföldi ügynökként vagy szélsőségesként kellett megjelölnünk.

A gazdasági és törvényi környezet lehetetlenné teszi a Newsru.com minőségi munkáját.

Búcsúzunk önöktől, de egyelőre nyílt hozzáférést adunk 21 évünk teljes archívumához. Ez pontosan 1 172 931 hírt jelent (enélkül az utolsó nélkül). A 21. századnak ez az eseménytörténete rendkívül fontos a mai folyamatok megértéséhez. Az archívum segít elkerülni a naivitást és a hiszékenységet, hozzájárul a tények összegyűjtéséhez, és segít megválaszolni sok kérdést.

Ez a mi utolsó jelentésünk. Szomorúan mondunk búcsút a mi egyedülálló és kitartó olvasótáborunknak.

Az önök Newsru.com-ja”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!