Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair Dublinból Krakkóba tartó járata Berlinben, sajtóhírek szerint pokolgépes fenyegetés miatt szakította meg útját a repülőgép – írja az MTI.
A 160 utast szállító repülő vasárnap este nyolc óra körül landolt a német főváros nemzetközi repülőterén, miután a pilóta vészhelyzetre hivatkozva azonnali leszállási engedélyt kapott. A rendőrség és a tűzoltóság keresőkutyákkal vizsgálta át a gépet, sajtóhírek szerint pokolgépes fenyegetés miatt kért leszállást a pilóta. A berlini rendőrség szóvivője hétfő reggel közölte, hogy befejezték a gép ellenőrzését, és nem találtak semmilyen veszélyt.
Az eljárás érdekeire hivatkozva egyelőre nem közölték hivatalosan a leszállás okát. Az utasokat egy mentesítő járattal szállították tovább hétfő hajnalban, míg a repülőgép Berlinben maradt.
Hasonló eset történt a Dublin–Krakkó járattal tavaly nyáron. Akkor a Londonhoz közeli Stansted nemzetközi repülőtéren kellett leszállni egy névtelen pokolgépes fenyegetés miatt, ám nem találtak robbanószerkezetet vagy más veszélyes tárgyat a fedélzeten.