Frontálisan összeütközött két vonat Malajziában, több százan megsérültek

2021. május 25. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Frontálisan összeütközött két vonat Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban egy alagútban. A balesetben több mint 200 ember megsérült – írja az MTI.

A helyi idő szerint hétfő esti szerencsétlenségnek nincs halálos áldozata, de 21 sérültet továbbra is kórházban ápolnak; közülük 15-en válságos, hatan pedig életveszélyes állapotban vannak – közölte a maláj közlekedési minisztérium.

Wee Ka Siong közlekedési miniszter újságíróknak elmondta: a baleset azután történt, hogy az egyik automatizált, vezető nélküli vonat, fedélzetén 213 utassal, elhagyta az állomást, és frontálisan összeütközött az ellenkező irányból érkező vonattal. A szemből érkező vonatot ember vezette, aki a vasúttársaság egyik telephelyére tartott a javításra szoruló szerelvénnyel.

A CNN beszámolója szerint mindkét vonat 40 km/h körüli sebességgel haladhatott, amikor a Kampung Baru és a KLCC nevű állomások közötti szakaszon összeütköztek.

A vonatbaleset egyik sérültje 2021. május 24-án, Kuala Lumpurban – Fotó: Mohd Firdaus / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A vonatbaleset egyik sérültje 2021. május 24-án, Kuala Lumpurban – Fotó: Mohd Firdaus / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A miniszter egy későbbi sajtótájékoztatón azt mondta: a nyomozók szerint lehetséges, hogy a vonatvezető hibázott, és ez okozhatta a balesetet. A metróhálózatot működtető Prasarana Malaysia Berhad állami vállalatnak körülbelül három napig tarthat eltakarítani a romokat a baleset helyszínén és rendbe hozni a vágányt.

Ez az első súlyosabb baleset Malajziában, amely a 23 éve működő automatizált városi vasútvonalon történt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!