A romló biztonsági kilátások miatt Ausztrália bezárja nagykövetségét Kabulban

2021. május 25. – 06:28

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztrália bezárja a hét végén afganisztáni nagykövetségét – jelentette be kedden Scott Morrison ausztrál miniszterelnök azok miatt a növekvő aggodalmak miatt, amelyek az afgán főváros, Kabul biztonságának romlásával számolnak az amerikai csapatok kivonulását követően.

Morrison azt mondta, hogy a nagykövetséget „átmeneti” jelleggel zárják be május 28-val „az Afganisztánban szolgáló nemzetközi erők küszöbön álló kivonásának fényében”.

„Ausztrália azzal számol, hogy ez egy ideiglenes intézkedés lesz, és megújítjuk majd az állandó jelenlétünket Kabulban amint azt a körülmények lehetővé teszik” – hangsúlyozta a kormányfő.

Az ausztrál katonák szintén elhagyják Afganisztánt, ahol mintegy ezer fős kontingensük szolgált. Az elmúlt években összesen több tízezren szolgáltak ott, sok milliárd dolláros költséggel. Ennek a kis kontingensnek a hazahívása és az amerikai erők távozása miatt „a biztonsági környezet egyre bizonytalanabb” – jegyezte meg a miniszterelnök. „A kormányt arról tájékoztatták, hogy a folyamatos diplomáciai jelenléthez szükséges biztonsági feltételeket nem lehet megteremteni” – magyarázta.

Az amerikai és NATO-erők május 1-jén kezdték meg végső kivonulásukat a közép-ázsiai országból, és a kivonulást a tervek szerint a 2001. szeptember 11-i, Egyesült Államok elleni terrortámadás 20. évfordulójára kell befejezniük. A folyamatot a tálib szélsőségesek és az afgán kormányerők között zajló harcok hevesebbé válása kényszerítette ki. Közben a felek közötti béketárgyalások gyakorlatilag holtpontra jutottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!