Ausztrália reméli, hogy végre megoldhatják az öltönyös holttest 70 éves rejtélyét

„Itt nyugszik az ismeretlen férfi, akit a somertoni tengerparton találtak 1948. december 1-jén”

Az adelaide-i sírfelirat mögött szimbolikusan és szó szerint is Ausztrália egyik legrégebbi megoldatlan rejtélye van: egy bő hét évtizede beazonosítatlan holttest, amelynél még a halál okát sem sikerült megállapítani, ráadásul a hulla öltönyben volt, és furcsa tárgyak is voltak nála. Ő a Somertoni Férfi, azaz a Somerton Man. Nevét a megtalálása helyéről, Adelaide város kedvelt tengerparti strandjáról illetve városrészéről kapta.

A halottkém akkori megállapítása szerint az amúgy sportos, edzett férfi gyomra, mája véresek voltak, a veséi telítődtek, a lépe a normális méret háromszorosa volt. A doktor szerint a halál oka mérgezés miatti szívleállás lehetett, de nem sikerült kimutatni semmilyen ismert idegen anyagot a testben.

A történetéről mindjárt, most azonban vissza a jelenbe: a férfi holttestét az ausztrálok múlt héten kihantolták, hátha egy új vizsgálattal közelebb jutnak a megoldáshoz, pontosabban ha máshoz nem is, legalább ahhoz, hogy ki volt ő. „Szeretnénk jó minőségű DNS-hez jutni, majd abból DNS-profilt felállítani. Ezt pedig összehasonlítani lehetséges rokonokéval”, mondta Linzi Wilson-Wilde, Dél-Ausztrália tartomány törvényszéki intézetének igazgatója. A környéken mind a mai napig sokan vélik úgy, hogy rokonságban állhattak a férfival.

A munkától technikai értelemben eléggé tartottak a tudósok: a test 70 éve fekszik a sírban, ráadásul be is balzsamozták a temetéskor, ami hajlamos megsemmisíteni a DNS-t, úgyhogy igencsak küzdeni kell majd bármiféle használható nyomért. A most tervezett azonosítási eljárás egyébként nem ugyanaz, mint a bűnözők esetén végzett DNS-elemzés, amikor adott nyomot adott emberéhez kell passzintani, ahhoz kéttucatnyi marker is elég, de a családfakutatáshoz 800 ezer markert használnak.

„A cél, hogy mindent megtegyünk a férfi beazonosításért, és végre kaphasson egy nevet”, mondta Wilson-Wilde.

Azóta kiderült, hogy viszonylag jól alakulnak a dolgok: a 12 órán át tartó kihantolás során előbb találtak egy azonosítót, amiből biztosak lehettek abban, hogy valóban a Somerseti Férfiről van szó, majd kiderült, hogy a holttest is jó állapotban van, így a szakemberek most azt mondják, használható DNS-mintát lehet róla venni.

Miért akkora rejtély 70 éve?

A 40 év körüli, halott férfi tiszta, barna öltönyben feküdt a hátán, amikor arra lovagoló zsokék megtalálták 1948. december 1-jén, az ausztrál nyár elején, reggel 6.40-kor. Az ottani rendőrök hozzá voltak szokva a hullákhoz, de ez más volt: nem a víz mosta partra, és nem a szokásos, rögtön felismerhető öngyilkosság volt. Egy félig elszívott cigaretta volt a gallérján, nem volt nála tárca, a ruhájából hiányoztak a címkék. Volt viszont nála fésű, gyufa, használt buszjegy és egy nem használt, másodosztályú vonatjegy. Volt nála egy cigarettásdoboz, de abban hét szál másik márkájú cigarettaszál volt.

Egy genetikusan örökölhető elváltozása volt a fogaknál: a jobb és bal felső kettesei hiányoztak, a szemfogai benőttek az egyesei mellé.

De sem a fogászati adatok alapján, sem az ujjlenyomata nemzetközi köröztetésével nem tudták beazonosítani.

A kezei nem utaltak fizikai munkára, de mégis edzett, erős, jó fizikai állapotban lévő ember volt. Az utolsó étkezése egy péksütemény volt.

Egy hónappal később Adelaide vasútállomásának ruhatárjában a rendőrök találtak egy bőröndöt, amit egy nappal a férfi halála előtt hagytak ott. Viszonylag új volt, minden jelzést eltávolítottak róla. A hatóságok szerint a bőrönd az övé lehetett. A bőröndben lévő ruhákból is hiányzott a címke, de volt közöttük egy olyan viaszos cérnaguriga, amilyet Ausztráliában nem árultak, és amellyel a halott férfi nadrágjainak a zsebét foltozták meg korábban. Több tárgyra a Keane és a Kean neveket írták. A tárgyak között volt olyan stencilező céleszköz, amely alapján a rendőrök azt gondolták, hogy tengerész lehetett, ott volt ugyanis olyan munkakör, amihez ilyen eszköz kellett. A tárgyak alapján európainak tippelték a férfit, de a kabátja amerikai eredetű volt, ami akkoriban azt jelentette, hogy vagy járt Amerikában, vagy valaki olyasvalakitől vette, aki hasonló testalkatú volt, mint ő.

A könyv, a telefonszám és a kódok

Csak hónapokkal a férfi halála után fedezték fel, hogy egy papírfecni is volt a férfi zsebében, Tamam Shud felirattal. A perzsa szavak jelentése „Bevégeztetett”, és egy Rubaiyat című, eredetileg XII. századi verseskötetből vannak, a szerző Omar Khayyam. A vers témája az élet lehető legteljesebb módon való leélése, hogy utána megbánás nélküli legyen a halál.

A rendőrség akkor a közvéleményhez fordult, hogy segítsenek megtalálni a könyvet, amelyből kitépték a két szót. Egy környéken élő üzletember jelentkezett, hogy nála van a könyv, mert a sógora nemrég egy közös autóútjukon olvasta, majd betette a kesztyűtartóba, és épp ez a részlet van belőle kitépve. A sógor ugyanakkor a rendőrségi kihallgatáson azt mondta, a könyvet az autó hátsó ülésén találta, valóban átlapozta, de mivel azt hitte, hogy az üzletember könyve, ezért betette a kesztyűtartóba. A könyv egy új-zélandi kiadó 1941-es kiadásából volt.

Egy újabb szál a nyomozásban, ami sehova sem vezetett.

Maga a könyv, amit az üzletember átadott, azonban további megfejtendő rejtélyeket tartalmazott. Telefonszámokat és értelmetlen betűsorokat találtak benne, mint például MRGOABABD, vagy MLIABO AIAQC.

Azóta sem tudják, pontosan mit jelentenek ezek, viszont a lehetséges forgatókönyvek közé felvették, hogy a férfi kém lehetett az akkor a csúcsra járatódó hidegháborúban, és ezek az információk kódolt nyelven lehettek.

A nő, a fia és az unokája

A telefonszámok között volt egy valódi: egy Jessica Thomson nevű, Jo és Jestyn becenéven is emlegetett, nővérnek tanuló dolgozó nőé, aki párszáz méterre lakott a Somertoni Férfi holttestének helyszínétől. Amikor 1949 júliusában a rendőrség a férfi fejéről készült gipsz-mellszobrot megmutatta neki, furcsán viselkedett, majdnem elájult, de nem árulta el, miért. Azt állította, nem ismeri a halottat. Azt is mondta viszont, hogy valamikor megvolt neki is a verseskötet, de egy Alf Boxall nevű férfinak adta, amikor a háború idején együtt dolgoztak. A rendőrök megtalálták Boxallt. Kiderült, hogy még él, és meg tudta mutatni a verseskötetet a rendőröknek és az újságíróknak is.

Sértetlen volt, nem abból tépték ki a Tamam Shud feliratot.

De kiderült az is, hogy a háború alatt hírszerzőként dolgozott, amit állítása szerint soha nem árult el a nőnek.

A nő soha többé nem kooperált a rendőrséggel, és mivel hivatalosan nem gyilkossági nyomozásról volt szó, sikerrel követelte a hatóságoktól, hogy az aktákban ne említsék a nevét. Nem sokkal később összeházasodott egy férfival – tőle a Thomson név – , és lányuk is született.

2002-ben egy régi ügyeken dolgozó ausztrál detektív, Gerry Feltus még beszélt a nővel, a detektív a könyvében nem nevezte meg őt, de azt írta, kitérő válaszokat adott. Mire az ügy iránt érdeklődő civilek számára kiderült, hogy ki volt valójában Jo/Jestyn, addigra már senki nem tudta megkérdezni őt: 2007-ben meghalt. 2013-ban a lánya az ausztrál tévében azt nyilatkozta, szerinte az anyja tudta, ki a Somerton Man, de nem akarta senkinek elmondani. Arról is beszélt, hogy az anyja tudott oroszul, és szimpatizált a kommunizmussal. Egy újabb kapaszkodó azoknak, akik szerint kémügy lehetett a háttérben.

Külön csavar az amúgy is csavaros történetben, hogy a nőnek már volt egy 16 hónapos gyereke, amikor a Somertoni Férfi meghalt. Őt a későbbi férjével nevelték fel, közös gyerekükként. Az ügyet húsz éve megszállottan kutató Derek Abbott mérnök-professzor a fényképeket vizsgálva a ritka, örökletes fogelváltozás és a szintén örökletes, ritka fülalak (a cymba nagyobb, mint a cavum) alapján azt állítja, a nő Robin nevű gyereke Jo és a Somertoni Férfi románcából született.

Külön izgalmas volt, hogy a Somertoni Férfi boncolási jegyzőkönyvében benne volt, hogy edzett vádlija volt, de másképpen, mint egy futóé, vagy kerékpárosé, inkább a táncosokéra jellemzően.

Az állítólagos fiuk, Robin épp balett-táncos lett.

De róla is kiderült, hogy már halott, úgyhogy Abbott további leszármazottak után kutatott, és eljutott Rachel Eganig, Robin örökbeadott egyetlen lányáig. Miután megkereste őt, egymásba szerettek és összeházasodtak. A nő nem örökölte az apja fog- és fülelváltozását.

Derek Abbott a legközelebb akkor került a rejtély megoldásához, amikor az egykori gipsz-mellszoborban talált pár hajszálat, amelyek valószínűleg a készítéskor kerültek bele. DNS-tesztre küldte őket, de egyelőre csak annyit tudtak megállapítani, hogy a férfi anyjának európai felmenői voltak.

Abbott többször nyújtott be exhumálási kérelmet. Most végre sikerrel járt, megtörtént, amire az ügyet végigkísérő helyiek, illetve talán egész Ausztrália régóta vár.

Des Bray főnyomozó most azt mondta, a nagy érdeklődés mellett nem szabad elfelejteni az emberi oldalát sem a történetnek.

„Mindenkinek érdemes észben tartania, hogy a Somertoni Férfi nem csak egy érdekesség vagy egy megoldandó rejtély. Ő valakinek az apja vagy a fia, talán nagyapja, nagybátyja vagy testvére. Ezért csináljuk ezt, és próbáljuk beazonosítani.”

A szakértők nem mernek jósolni arról, hogy mikorra végeznek a vizsgálatokkal, és mikorra készülhet el a DNS-elemzés. Valószínűleg hónapokba telik majd.

Források: Az ausztrál ABC írásai. 1., 2., 3., 4., 5., 6., az ABC 1978-as dokumentumműsora (Youtube 1., 2., 3.,) Smithsonian