Fejbe lőttek egy ismert Black Lives Matter aktivistát Londonban

2021. május 24. – 07:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap a hajnali órákban Dél-Londonban fejbe lőttek egy prominens Black Lives Matter aktivistát, írja a BBC. Sasha Johnson kritikus állapotban van. Egyelőre nem tudni, hogy támadás célzottan rá irányult-e, összefüggésben van-e az aktivizmusával, illetve kapott-e előtte fenyegetéseket.

A rendőrség hivatalosan még azt sem ismerte el, hogy a nőről van szó, annyit közölt, hogy „egy 27 éves nőt lőttek meg hajnali 3 előtt nem sokkal egy Southwark-i összejövetelen”.

A hatóságok tanúkat keresnek. A BBC azt írja, egy házban volt buli, a környéken sokan voltak, a lövések pedig a háztól nem messze dördültek el.

Johnson az Oxford Brookes University hallgatója, a brit Black Lives Matter mozgalom egyik vezető alakja, a mozgalomra épülő Taking the Initiative párt vezetőségében is pozíciója van. Az Instagramon a párt azt írta, a kétgyermekes anya mindig a feketékért és az őket érő igazságtalanságok ellen harcol. Emellett a posztban arra kérik az embereket, hogy imádkozzanak a nőért, és fejezzék ki támogatásukat a családja és szerettei felé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!