24 nő maradványait találták egy salvadori exrendőr kertjében, és ez csak a kezdete egy bűnszervezet felgöngyölítésének

2021. május 21. – 13:56

frissítve

24 nő maradványait találták egy salvadori exrendőr kertjében, és ez csak a kezdete egy bűnszervezet felgöngyölítésének
A holttestek exhumálása a gyanúsított házánál Chalchuapában − Fotó: Marvin Recinos / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

40 holttestet is rejthet annak a salvadori exrendőrnek a kertje, akit a napokban vettek őrizetbe a közép-amerikai országban. Az 51 éves férfi házánál eddig 24 nő holttestének maradványaira bukkantak, de az már most bizonyos, hogy még ennél is sokkal több áldozatról és szélesebb bűnszervezetről lehet szó, amely már több mint tíz éve szedi áldozatait.

Az ügyészség szerint az áldozatok között 9, 7 és kétéves kislányok is vannak.

Az 51 éves Hugo Ernesto Osorio Chávezt eredetileg egy 57 éves nő és 26 éves lányának meggyilkolásának gyanújával vették őrizetbe, ezután bukkantak a fővárostól 80 kilométerre lévő otthonánál további holttestekre. A férfi, aki ellen már folyt szexuális jellegű bűncselekmények gyanújával nyomozás, elismerte a két nő meggyilkolását.

Az ügy nem csupán egy brutális sorozatgyilkosról szól, a nyomozás már legalább 10 gyanúsítottra kiterjed: rendőrökre, katonákra, embercsempészekre.

Az exrendőr otthona előtt több család gyűlt össze, elveszett szeretteiket sejtve az áldozatok között, miközben a védőruhában kiérkezett speciális egységek kiemelték az áldozatok maradványait a földből.

A 6,5 milliós Salvadorban a világon a legmagasabb a gyilkosságok száma: 100 ezer lakosra vetítve évi 52. Ez több mint hússzorosa a magyarországi adatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!