Vagy leszámolunk velük, vagy elrettentjük őket – mondta Netanjahu a Hamászról

2021. május 19. – 16:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elrettentés sikertelensége esetén nem zárható ki a leszámolás a Gázai övezetet vezető Hamász palesztin mozgalommal – mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán egy nagyköveteknek tartott tájékoztatón.

Az MTI beszámolója szerint Netanjahu mintegy 70 külföldi nagykövet előtt Tel-Avivban a következőket mondta:

„csak két módon vehetjük fel a kesztyűt: vagy leszámolunk velük – ami továbbra is szerepel a lehetőségek között –, vagy elrettentjük őket.”

Az izraeli kormány jelenleg a kíméletlen elrettentést gyakorolja, de Netanjahu hangsúlyozta: nem zárnak ki egyetlen lehetőséget sem. Jelenleg azon vannak, hogy csökkentsék a Hamász kapacitásait, terrorista eszközeit, és elszántságát.

A kormányfő reméli, hogy gyorsan visszaállíthatják a nyugalmat, és eközben az izraeli kormányzat „maximálisan mindent megtesz”, hogy ne legyenek civil áldozatok. Ha a Hamász úgy kerül ki ezekből az összecsapásokból, hogy győztesként tekinthet magára, akkor „ez vereséget jelent mindnyájunk, minden demokrácia számára” – mondta Netanjahu.

Benjámin Netanjahu a nagyköveti értekezleten mutatja a civil palesztin területről kilőtt rakéták helyét – Fotó: Sebastian Scheiner / POOL / AFP
Benjámin Netanjahu a nagyköveti értekezleten mutatja a civil palesztin területről kilőtt rakéták helyét – Fotó: Sebastian Scheiner / POOL / AFP

Az izraeli kormányfő szerint Izrael „nem kereste” ezt az újabb konfliktust. Az erőszak szerinte a palesztin választások elhalasztása miatt robbant ki. A voksolást – 15 év után először – május 22-én tartották volna, de Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke elnapolta a választásokat mindaddig, amíg Kelet-Jeruzsálemben is lehet majd urnákhoz járulni. Netanjahu szerint a választásokból a Hamász került volna ki megerősödve, és Abbász ennek akart volna elébe menni a halasztással.

Május 10-e óta fokozódott az erőszak Izrael és a Gázai övezet palesztin fegyveres csoportjai között. A felek több ezer rakétát lőttek ki egymásra, a támadásokban legalább 219 palesztin és 12 izraeli vesztette életét.

Az izraeli erők azt állítják, hogy olyan célpontokat támadtak, ahonnan rakétákat lőttek ki, valamint a Hamász raktárait, főhadiszállásait, vezetőinek otthonait és alagutakat vettek célba.
Egy magas rangú izraeli katonai tisztségviselő az AFP hírügynökség szerint már korábban jelezte: az ország vezetése tanulmányozza egy esetleges tűzszünet időszerűségét, de a Gázai övezet elleni offenzíva meghosszabbítására is készen áll.

A konfliktusról ebben a cikkben írtunk részletesen>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!