Tolongás a demokrácia ünnepén: 592-en jelentkeztek Iránban az elnökválasztásra

2021. május 16. – 07:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egy maratoni futás mezőnyét is kitehetnék, annyian indulnak Iránban az elnökválasztáson: 592-en jelöltették magukat. Külön érdekesség, jegyzi meg az MTI, hogy a jelentkezők között 40 nő is van.

Maga a voksolás bő egy hónap múlva, június 18-án lesz a 83 millió lakosú országban, amelyben 13. alkalommal tartanak elnökválasztást.

A mezőny népes, ám valószínűleg megritkul, mivel mindegyik jelöltet ellenőrzi Irán legfőbb jogi testülete, az Őrök Tanácsa – amely afféle alkotmánytanács –, és a megfeleltek névsorát majd május 27-én teszi közzé.

Az alkotmány kimondja feltételként, hogy a jelöltnek iráni nemzetiségűnek, büntetlen előéletűnek, 40 és 70 év közöttinek, továbbá vezetői feladatok ellátásához kellően megfontoltnak kell lennie. Mindemellett kikötés, hogy higgyen az iszlám köztársaság alapelveiben és hivatalos vallásában.

Iránban a jelenlegi elnök, Haszan Róháni nem szerepel a jelöltek között, mivel két ciklus után már nem indulhat újra a tisztségért. A komoly jelöltek közül mindegyik keményvonalas, kivéve Mohszen Hasemi Rafszandzsánit, a négy éve elhunyt korábbi elnök, Akbar Hasemi Rafszandzsáni legnagyobb fiát, aki jelenleg a teheráni városi tanács tagjaként tevékenykedik, és egyértelműen a reformerek közé sorolják az elemzők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!