Hat nap után előkerült az a tigris, amivel gazdája a rendőrök elől menekült Houstonban

2021. május 16. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

Mi is megírtuk, hogy elég nagy riadalmat okozott Houstonban múlt vasárnap, hogy egy rendőrök elől menekülő férfi magával vitte terepjáróján az illegálisan tartott bengáli tigrisét, azonban amikor egy nappal később elkapták Victor Hugo Cuevast, az állat már nem volt vele. A tigrist sokan látták a kertvárosban, rengeteg fotó és videó készült arról, ahogy a kék nyakörvet viselő nagymacska nyugodtan kóborol. A tigris után hajtóvadászat indult, amiben állítólag részt vett tulajdonosa, és annak felesége, Gia Cuevas is.

Hogy mi történt azután, nem tudni pontosan, ugyanis egymásnak ellentmondó beszámolók születtek az esetről, írja a CNN. Az egyik verzió szerint az állatot szombaton egy névtelen személy adta át a rendőröknek egy teniszklubban. Egy másik verzió szerint a névtelen személy valójában a feleség, Gia volt.

Akárhogy is történt, az biztos, hogy az India névre hallgató tigris jó állapotban van, és ideiglenesen egy állatmenhelyre, majd egy vadrezervátumba kerül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!