A Porsche havi 12 napot engedi otthonról dolgozni az irodai alkalmazottait

2021. május 16. – 23:23

Másolás

Vágólapra másolva

A jövőben havi 12 napot otthonról dolgozhatnak a termelésben részt nem vevő dolgozói a Porschénak, írja az MTI. Az irodai alkalmazottak június végéig még otthonról dolgoznak a járványügyi előírások miatt.

A Porsche szóvivője azt is elmondta, hogy a home office nem feltétlenül jelenti azt, hogy otthonról kell dolgozni, ezt megtehetik akár egy nyaralóból vagy kávézóból is, illetve technikai eszközökkel is segítik őket, például nagyobb monitorokkal.

A cég tervei szerint 2025-re ötödével csökkentené az irodai helyiségeinek alapterületét, és a dolgozók 60%-ának lenne csak saját asztala, a többit ideiglenes munkaállomásokkal oldanák meg.

A döntés egyelőre csak az anyavállalatra vonatkozik, de már folynak az egyeztetések a leányvállalatokkal is.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!