Három napig keresték a francia férfit, aki megölt két embert, majd az erdőbe menekült

2021. május 14. – 22:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: Marcone péntek este megadta magát. A férfit este fél 8-kor Saint-Marcel de Fontfouillouse település temploma közelében vették őrizetbe. Marcone nem tanúsított ellenállást, csak annyit mondott: „elnézést kérek”. A férfin terepszínű egyenruhát viselt, kimerült volt, nem volt nála fegyver. Nem sokkal azelőtt, hogy megadta magát, a csendőrség megtalálta a búvóhelyét az erdőben.

A 29 éves Valentin Marcone kedden lelőtte a főnökét és egyik kollegáját a Plantiers nevű település fűrésztelepén, ahonnan korábban elbocsátották. A gyilkosságok után a férfi bemenekült a Cévennes-hegység erdejébe, ahol azóta nem sikerült megtalálni.

A Nîmes-i ügyész azt nyilatkozta pénteken a France Info rádiónak, hogy Marcone tökéletesen ismeri a terepet, egy vadászról van szó, aki sokat lőtt az erdőben, ismeri az összes ösvényt, és sikerült elkerülnie a rendőröket. A hatóságok szerint a férfinek több fegyvere is van, az otthonában homokzsákokat találtak, feltételezik, hogy fegyveres összecsapás lesz az ügy vége. A rendőrök szerint Marcone az utóbbi napokban golyóálló mellényben járt be dolgozni.

A rendőrség eleinte nem tette közzé a férfi személyazonosságát. Csütörtökön azonban már tanúkat is kerestek a nyomozók, ezért egy fotót is közöltek a szökésében lévő férfiról. A csendőrség kérésére az elkövető apja a rádiók és a televíziók által sugárzott üzenetben kérte a fiát, hogy adja meg magát.

Marcone házas és egy egyéves kislány apja, kiváló lövész, a családja szerint az volt az álma, hogy csatlakozik a hadsereghez.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!