Hamis tanúzás miatt indítottak vizsgálatot az osztrák kancellár ellen

2021. május 12. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálatot indított az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség Sebastian Kurz kancellár ellen, amiért állítólag hamis tanúvallomást tett az Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt, írja az MTI.

A hírt maga Kurz jelentette be szerdán, amikor újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy elképzelhetetlennek tartja az elmarasztalását az ügyben. Hangsúlyozta: mindig ügyelt arra, hogy az igazsághoz hűen válaszoljon a parlamenti bizottság kérdéseire. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a vizsgálóbizottságban megpróbálják kiforgatni az ember szavait, hogy „valamiképp hamis tanúzásra” bírják.

A parlamenti Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt kihatásaira próbál fényt deríteni Sebastian Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idején. Az ellenzék által kezdeményezett vizsgálat tovább növeli a nyomást Kurzra és pártjára, a konzervatív Osztrák Néppártra (ÖVP).

Már most a lemondását követelik

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség egyik szóvivője a német dpa hírügynökség megkeresésére megerősítette, hogy vizsgálat folyik a kancellárral és kabinetfőnökével, Bernhard Bonellivel szemben. Az illetékes szerint több feljelentés érkezett be hozzájuk, például az ellenzéki Liberális Fórumtól (NEOS) is.

A NEOS által beterjesztett panasz szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna a szintén a kancellár bizalmasának számító Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. A NEOS azt állítja, az ügyészségnek bizonyítékai vannak, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják.

Egyes Kurztól, Schmidtől és Blümeltől származó üzenetek már korábban kiszivárogtak az osztrák sajtóban. Az üzenetváltás azt a benyomást kelti, hogy az ÖVP-ben már néhány hónappal a független ÖBAG Felügyelő Bizottság 2019 márciusi személyzeti döntését megelőzően biztosak voltak Schmid jövendőbeli szerepét illetően.

A napvilágot látott információk miatt az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke, Pamela Rendi-Wagner lemondásra szólította fel Kurzot, amennyiben vádat emelnek ellene. Az ÖVP egykori koalíciós partnere, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ugyanakkor a kancellár azonnali lemondását követelte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!