A munkáspárti Sadiq Khan nyerte a londoni polgármester-választást, Skóciában a függetlenségpártiak győzedelmeskedtek

2021. május 9. – 00:20

frissítve

A munkáspárti Sadiq Khan nyerte a londoni polgármester-választást, Skóciában a függetlenségpártiak győzedelmeskedtek
Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere beszédet mond választási győzelme után – Fotó: Justin Tallis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sadiq Khan, a brit Munkáspárt jelöltje győzött a londoni polgármester-választáson. A jelenlegi polgármester az első körös szavazatok 40 százalékát szerezte meg, így maradhat pozíciójában. Legfontosabb ellenfele, a konzervatív Shaun Bailey 35,3 százalékot kapott.

A választás az előzetesen vártnál szorosabbnak bizonyult, Khan 4,2 százalékkal kevesebb szavazatot szerzett, mint öt évvel ezelőtt. Bailey felülteljesített az előzetes felmérésekhez képest, az elmúlt hónapokban ugyanis mindössze 25-30 százalék körül mérték. A brit Munkáspárt országszerte alulteljesített a csütörtöki választásokon.

Siân Berry, a Zöldek jelöltje 7,8; a liberális demokrata Luisa Porritt 4,4; a YouTube-on prank videókkal befutó, a választáson viccből induló, 23 éves Niko Omilana pedig 2 százalékot szerzett. Az „extrém politikai korrektség” és a „woke culture” ellen kampányoló, oltás- és lezárásellenes, korábban színészként dolgozó Laurence Foxra 1,9; a korábban Boris Johnson és Theresa May ellen is elinduló Kukaarc grófra (Count Binface) pedig a szavazók 1 százaléka szavazott.

A választási szabályzat szerint a szavazóknak egy első és egy második jelöltet kellett beikszelniük a szavazólapon csütörtökön aszerint, hogy kit szeretnének leginkább, és „második leginkább” polgármesternek. A szabályzat szerint az első kör után a két legnépszerűbb „első választás” marad versenyben, a rájuk érkezett első körös szavazatokhoz pedig hozzáadják azoknak a szavazatait, akik olyan jelöltre szavaztak, akik kiestek az első körben, azonban második helyen a két legnépszerűbb jelölt egyikét jelölték meg.

Az első körön Sadiq Khan és Shaun Bailey jutott túl. A második körös szavazatokkal együtt Khan 55,2 százalékot, Bailey pedig 44,8 százalékot szerzett. Khant 2016-ban választották londoni polgármesternek, ezzel ő lett a brit főváros első muszlim származású vezetője. Előtte a jelenlegi miniszterelnök, a konzervatív Boris Johnson volt a polgármester. Khan szülei 1968-ban vándoroltak be Pakisztánból, apja buszsofőrként dolgozott.

A londoni polgármester-választást eredetileg 2020-ban tartották volna, azonban a koronavírus-járvány első hulláma miatt egy évvel elhalasztották. Így Sadiq Khan négy helyett öt évig irányíthatta a várost első ciklusában. A következő polgármesteri ciklus azonban emiatt mindössze hároméves lesz.

Skóciában a függetlenségpártiak győztek

A londoni polgármester-választás mellett számos más szavazást is rendeztek csütörtökön az Egyesült Királyságban. Május 6-án tartották a skót és walesi parlamenti választásokat, egy angol parlamenti székért időközi választást, 143 településen pedig önkormányzati választásokat rendeztek, miután számos, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elhalasztott választást is most, egyben rendeztek meg.

A skót parlamenti választás eredményeit a londonihoz hasonlóan csak szombaton jelentették be, mivel a szavazatszámláláshoz a koronavírus miatt több napra volt szükség. A választáson függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt győzedelmeskedett sorozatban negyedik alkalommal. A pártnak mindössze eggyel több képviselői helyre lett volna szüksége, hogy többséget szerezzenek a skót parlamentben.

Nicola Sturgeon pártja 64 helyet szerzett a 129-ből (eggyel többet, mint öt évvel ezelőtt), a szavazatok 47,7 százalékát szerezték meg. Azonban mivel a második helyezett Konzervatív Párt csupán 31, a harmadik Munkáspárt pedig mindössze 22 képviselői helyet szerzett, ismét Sturgeon alakíthat kormányt.

Így az elmúlt öt évhez hasonlóan ismét kisebbségi kormánya lesz az országnak, azonban a legfontosabb ügyben, a függetlenség kérdésében meglesz a többség, ugyanis az SNP mellett a Zöldek is támogatják az újabb referendumot, a két pártnak összesen pedig 72 képviselője lett a csütörtöki választások után.

Nicola Sturgeon skót első miniszter ünnepel, miután pénteken bejelentették, hogy győzött a saját választókerületében – Andy Buchanan / AFP
Nicola Sturgeon skót első miniszter ünnepel, miután pénteken bejelentették, hogy győzött a saját választókerületében – Andy Buchanan / AFP

Az 1999-ben felállított skót parlament a skót kormánnyal együtt azokban az ügyekben jár el, amelyekben a londoni törvényhozás átengedte a hatásköröket, ilyenek például az oktatás és az egészségügy. A skótok 2014-ben szavaztak az Egyesült Királyságtól való elszakadásról, akkor az egység hívei 55-45-re győztek.

Az SNP a 2016-os brexit-népszavazás után kampányolni kezdett egy második függetlenségi népszavazásért, miután a skótok többsége a brexit ellen szavazott. 2014-ben ráadásul az Egyesült Királyságban maradást támogató pártok többek között pont azzal érveltek, hogy ha a skótok a bennmaradásra szavaznak, garantáltan EU-s állampolgárok maradnak.

Sturgeon szerint a mostani választási győzelmük azt mutatja, hogy igény van egy újabb függetlenségi népszavazásra. Azt azonban a brit kormányfőnek, Boris Johnsonnak kéne jóváhagynia. Ő viszont kijelentette, hogy nem tartja jó ötletnek az újabb szavazást, ugyanis fontosabb dolgai is vannak jelenleg a nemzetnek.

Johnson visszatérő érve, hogy Nicola Sturgeon skót miniszterelnök és elődje, Alex Salmond személyesen ígérték meg a 2014-es függetlenségi referendum előtt, hogy az akkori népszavazás egy teljes nemzedéknyi időre szólt. Ezenkívül azzal is érvelhet, hogy ugyan az SNP-nek és a Zöldeknek sikerült bezsebelniük a parlamenti helyek 56 százalékát, a skót szavazók csupán 49 százaléka szavazott rájuk.

A mostani eredmények alapján tehát arra lehet számítani, hogy a következő hónapokban még jobban kiéleződik majd a feszültség London és a skót kormány között. A skót függetlenségi törekvésekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!