Lefoglalták az ukrán hatóságok a csernobili almákból főzött töményet

2021. május 7. – 09:26

Lefoglalták az ukrán hatóságok a csernobili almákból főzött töményet
A 2019-ben bemutatott Atomik vodka – Fotó: HO / University of Portsmouth / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán hatóságok lefoglaltak 1500 üveget abból az Atomik névre keresztelt töményből, amit Csernobil körül termesztett almákból készítenek, írja a BBC.

Az ukránok még márciusban foglalták le a szállítmányt, amit a gyártók eredetileg Nagy-Britanniába szántak. Azt egyelőre nem tudni, miért.

Az Atomik az első csernobili fogyasztási termék az atomkatasztrófa óta. A töményet gyártó céget, a Chernobyl Spirit Company-t a brit Jim Smith professzor alapította ukrán kollégákkal. A céget azért hozták létre, hogy kiderüljön, lehet-e az úgynevezett 30 km-es zónában olyan élelmiszereket termeszteni, amik emberi fogyasztásra alkalmasak. A Csernobilt körülvevő 30 km-es zóna az a terület, amit a legnagyobb mértékben ért sugárzás 1986-ban.

Az Atomikot olyan almából készítik, ami pont a zónán kívül, Narodichi városában teremnek meg, ahol még mindig nagyon szigorú feltételek mellett lehet bármit ültetni. Amikor Smith még 2019-ben turnéztatta az italt a sajtóban, akkor kijelentette, hogy az Atomik nem sugárfertőzöttebb, mint egy átlagos vodka.

Smith szerint úgy tűnik, hogy azért tartóztatták fel a szállítmányt, mert a hatóságok szerint hamisak a zárjegyek az üvegen, de ő is csak találgat. Ráadásul az üvegeket a brit piacra szánt zárjegyekkel látták el.

Smith professzort és kollégáit nem a meggazdagodás hajtja, az Atomik bevételei arra mennének el, hogy megsegítsék az atomkatasztrófa hatását még mindig nyögő ukrán régiót.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!