Öt hónapja keresték, véletlenül találtak rá a vadonban, ahova önként vonult

2021. május 6. – 10:47

frissítve

Öt hónapja keresték, véletlenül találtak rá a vadonban, ahova önként vonult
A nő sátra – Kép: részlet az NBC riportjából

Másolás

Vágólapra másolva

Legyengült és lefogyott az a nő, aki öt hónapot töltött a vadonban Utah államban. A 47 éves nő autóját november 25-én találták meg a hatóságok egy táborhely közelében, de egészen vasárnapig nem tudta senki, hogy ő maga merre lehet.

Mint kiderült, a Diamond Fork nevű területen sátrazott ezen idő alatt, önszántából. A nőt úgy sikerült végül megtalálni, hogy a helyi hatóságok egy drónnal pásztázták a területet, de a drón lezuhant. Amikor a készülék irányítója és egy helyi rendőr elmentek megkeresni, egy sátorra bukkantak a közelben, amit a nő kiváncsiságból kicipzározott.

A nő saját bevallása szerint füvet és mohát evett, egy közeli folyóból pedig tudott friss ivóvizet szerezni. A sátorban volt hálózsákja, és voltak eszközei a tűzrakáshoz is. A helyi hatóságok elmondták, hogy ezen a részen néha fagypont alá is lemegy a hőmérséklet. A nőt kórházba vitték kivizsgálásra. A helyi rendőrök szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el.

(NBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!