A botrány után Jürgen Habermas mégsem fogadja el a 225 ezer eurós dubaji kitüntetését

2021. május 3. – 09:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 91 éves német filozófus az Egyesült Arab Emírségektől kapott volna díjat, de végül visszakozott.

Alaposan megrángatta a Spiegel Jürgen Habermas német filozófust, a történetét itthon a 444.hu írta meg. Az Egyesült Arab Emírségek az úgynevezett Zájed Sejk Könyvdíjat 91 éves Jürgen Habermasnak ítélte, mire a Spiegel azt kifogásolta, hogy ezzel Jürgen Habermas az emírség propagandaeszközévé válik.

A lap szerint a közel-keleti kis állam éppen ellentétes elveket vall Habermas életművével, ráadásul 2015-ben pont ezt a díjat kapta meg verseiért Dubaj emírje, Mohamed bin Rásid al-Maktúm is, akinek a lánya nemrég arról üzent, hogy évek óta bezárva tartják, mert meg akart szökni.

A lap felsorolta a kis állam bűneit, a demokrácia hiányát és a külföldi vendégmunkások áldatlan helyzetét. A filozófus először elfogadta volna a díjat, de a Spiegel kritikus cikke után visszakozott, és elismerte azt is, hogy rossz döntést hozott, amikor először nem utasította vissza a Zájed Sejk Könyvdíjat.

Természetesen diktatúráktól anyagi elismeréssel járó díjat elfogadni nem szép dolog, de az is igaz, hogy elképesztő kétszínű a német közvélemény az ilyen ügyek megítélésében. Tökéletesen elfogadja, hogy a nagy cégeinek vezetői együtt mosolyognak a diktátorokkal, az üzleti élete mindenkivel kereskedik, mindenkinek a pénze jó, és mindenhol lehet vállalatokat létrehozni, de a kulturális élet szereplőit megkövezi, ha azok bármilyen kapcsolatot ápolnak antidemokratikusnak mondott országokkal.

Az is vitatható, hogy mennyire bélyegzi meg a jelen díjazottait az, hogy ki kapta meg korábban ugyanazt az elismerést. Mindenesetre Joe Bidennek és Kamala Harrisnak aligha kellett volna visszautasítani azért a Time magazin Év Embere díját, mert azt 1938-ban Adolf Hitler kapta (korábban egyébként Teller Ede és az 1956-os magyar szabadságharcosok is kiérdemelték a díjat).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!