Sok száz sarlósfecske zúdult be egy kaliforniai házba a kéményen át

2021. május 1. – 13:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hitchcock nevét emlegeti – nem véletlenül – a Los Angeles Times abban a cikkében, amely egy Torrance-i család és több száz madár esetéről számol be. A család házát elárasztották a madarak, amelyek a kéményen keresztül zúdultak be a lakótérbe. Az eset még április 21-én történt, ide kattintva látható egy videó is arról, hogyan vették célba a ház fölött rajzó sarlósfecskék a kéményt.

A házban egy házaspár él a kisgyerekével: a történtek után szállodába menekültek. Az anya, aki a keresztneve vállalásával, Kerri néven nyilatkozott is a KTLA nevű helyi csatornának, azt mondta: eleinte még próbálták számolni a madarakat, de nyolcszáz után elvesztették a fonalat. Azt a tanácsot kapták, hogy hagyják nyitva az ajtókat, de a madarak nem repültek ki rögtön.

Kerriék egész házát birtokba vették, lógtak a plafonról, neki-nekicsapódtak az ablakoknak. Kerri szerint szinte minden felületet beborított a madárürülék.

A madarakat később sarlósfecskeként azonosították. Védett állatok. A szakértők szerint ami történt, voltaképpen normális viselkedés ettől a fajtól, amely évente kétszer vonul át Los Angelesen. A sarlósfecskék alapvetően üreges fákban éltek, de ahogy azok fogytak az emberi terjeszkedés miatt, átnyergeltek a kéményekre.

A helyi seriffiroda illetékese a Los Angeles Times szerint azt nyilatkozta pénteken, hogy nem tudnak más házról Torrance-ban, ami így járt volna. Santa Barbara megyében viszont volt egy hasonló eset: múlt vasárnap Montecitóban azért riasztották a helyi tűzoltókat, mert vagy ezer madár csapdába esett egy kéményben.

Védekezésképp azt javasolják a háztulajdonosoknak, hogy tegyenek olyan akadályt a kéményre, ami a füstöt hagyja szabadon távozni, de állatok nem juthatnak át rajta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!