Több gyerek, köztük egy kilencéves is meghalt a pánikba torkolló zsidó ünnepi fesztiválon Izraelben, ahol több tucat embert tapostak halálra

2021. május 01. – 20:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább tíz gyerek vagy tizenéves volt azok között a zarándokok között, akiket péntek hajnalban agyontaposott a tömeg egy izraeli vallási ünnepségen kialakult tolongásban, írja az MTI a halálos áldozatok szombaton közzétett részleges listája alapján.

Az eddigi adatok szerint két család vesztette el két-két gyermekét a tragédiában. A legfiatalabb áldozat kilencéves volt. A halottak között van négy amerikai, egy kanadai és egy argentin állampolgár is. A halottak azonosítása még mindig folyamatban van.

Az izraeli sajtó értesülései szerint a szombati ünnepnap kezdete előtt 32 áldozatot tudtak azonosítani, és 22 temetést tudtak elvégezni. 16 embert még kórházban ápolnak, közülük három állapota súlyos.

Egy ortodox zsidó férfi imádkozik a tömegszerencsétlenség helyszínén, Merón városában (Fotó: Amir Levy / Stringer)

Péntek hajnalban a Telex is beszámolt róla, hogy a pánikoló tömeg több tucat embert taposott agyon egy zsidó ünnepségen kialakult tolongásban az Izrael északi részén található Meron-hegységben. A hivatalos közlések szerint több mint negyven ember vesztette életét.

A tragédia amiatt történt, hogy a bádogfalak között hömpölygő sűrű tömegben egy lefelé tartó csúszós lépcsőn többen felbuktak, egymásra zuhantak. A szűkös helyen nem tudtak felkelni, kiszabadulni, miközben újabb embereket toltak közéjük. A tömegszerencsétlenségben mintegy 45 ember meghalt, és csaknem 150 megsérült.

A rendőrség felelősségét is vizsgálják

Közben Izraelben egyre többen követelik hivatalos vizsgálóbizottság létrehozását, hogy felderítsék azoknak a politikusoknak és döntéshozóknak az esetleges felelősségét, akik annak ellenére engedélyezték a tömegrendezvény megtartását, hogy az utóbbi években már sokan figyelmeztettek arra: nem biztonságos körülmények között zajlik a zarándoklat. Szakértők eddig is kockázatosnak tartották, hogy hatalmas tömegek gyűltek össze nagy tűzrakóhelyek körül.

Az egészségügyi minisztérium irányelvei szerint Izraelben egyébként továbbra sem lehetne 500 résztvevőnél nagyobb rendezvényeket tartani, sajtóértesülések szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnök viszont biztosította az ultraortodox vezetőket arról, hogy a vallási ünnepséget ennek ellenére meg lehet majd tartani. Közben az igazságügyi minisztérium a rendőrség felelősségét kezdte vizsgálni, mert szemtanúk azt panaszolták, hogy a helyszínen felállított rendőrségi kordonok nehezítették a menekülésüket.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.